2013. 11. 03., vasárnap, 17:13
5:3-as vereséget szenvedett Szolnokon a Közutasok tekecsapata a férfi Szuperligában. Az alapszakasz első körének végeztével a 7. helyen áll a gárda, a következő héten az FTC csapatát látják vendégül.
Jól indult a mérkőzés a vendégek számára. Földesi Zsolt ugyan a vártnál gyengébben játszott, de a helyére csereként beálló Ábrahám Norbert segítségével a kaposváriaké lett az első csapatpont. A másik párban Horváth László egy szett kivételével jól játszva a 600 fát megközelítve nyert Miklós József ellen. Az első sor után a vendégek vezettek 2:0-ra, 57 fával.
A második sorban Kálny Krisztián nem tudta hozni az idei szezonban idegenben mutatott játékát, így sima 4:0-ás vereséget szenvedett. Németh Tibor kiegyensúlyozottan teljesített, a szezonban legjobb eredményét érte el, de ez is kevés volt a hazaiak legjobb eredményét elérő Molnár László ellen. A második sor után 2:2 volt az álllás, összfa tekintetében a szolnokiak vezettek 1 fával.
Az utolsó sorban a vendégeknél Nagy Gergő 3:1-es szettaránnyal megszerezte a harmadik kaposvári csapatpontot. Sághy Tamás viszont kikapott Bíró Ervintől, így végül a hazai csapat 22 fával 5:3-ra nyerte a mérkőzést.
Az alapszakasz első körének végeztével a 7. helyen áll a Közutasok KTK. A következő héten az FTC csapatát látják vendégül.
Teke, Szuperliga, férfiak |
Szolnoki MÁV SE - Közutasok KTK 5:3 (3352 - 3330) Nagy János 511 - Földesi Zsolt (Ábrahám Norbert) 529 Szolnoki MÁV SE - Közutasok KTK 3:1 (1074 - 1051) Kiss Viktor 510 - Ábrahám Norbert 548 |
Tabella |
1. Szegedi TE 18 pont |