utánpótlás Fejet hajtott a Puskás Akadémia a Cseri úton

2013. 09. 10., kedd, 05:34

Remek hétvégét zárt a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U21-es és U17-es korosztálya. Az élvonalban szereplő két kaposvári utánpótlás futballcsapat egyaránt megverte a Puskás Akadémia együttesét, így négy forduló után előkelő helyen áll a tabellán.

A Cseri úti centerpályán az U21-es korosztály összecsapásán, Hampuk Ádám és Rácz László góljával, az első félidő után már 2-0-ra vezettek a kaposváriak  A térfélcsere után szépített az ellenfél, majd a 76. percben Horváth Gergely László talált be mintaszerű, gyors és pontos támadás végén. A 3-2-es végeredmény a 91. percben alakult ki. A zöld-fehérek 7 ponttal a 4. helyről várják a folytatást. 

bene akadémia

„Agresszív, határozott játék volt a célunk. Erre készültünk egész hétre, és ez működött is. A sikerek természetesen erősítik a játékosok önbizalmát, és az edzések minőségét is javítják. Remélem, a folytatásban is jól teljesítenek majd a fiúk.” - mondta Miovecz Zoltán edző a lefújás után.

A műfüves pályán, a 17 évesek mérkőzésén szinte percre pontosan úgy alakult a forgatókönyv, minta nagyoknál. A Bene akadémia Richter Péter és Fejős Áron találataival alapozta meg sikerét, a 79. percben Grabarics Máté Zoltán gólja után már 3-1 volt az állás, és a vendégek a végén szépítettek. A kaposvári együttes az egész U17-es NB I-es mezőny egyedüli százszázalékos csapataként, 13-6-os gólkülönbséggel, 12 ponttal áll a tabella élén. Jó érzés ezt leírni!

„Soha rosszabb rajtot: négyből négyet nyertünk, ebből kettőt idegenben, egyet a Ferencváros, egyet pedig a Szombathely otthonában. A Puskás Akadémia ellen egy játszó csapat játékát próbáltuk elrontani, és ebből gyors kontrákat vezetni. A meccs vége parázs volt, de a fiúk tartását bizonyítja, hogy végül megszerezték a három pontot” - összegzett lapunknak Richter Sándor edző.  

A Rákóczi 18 és 16 évesei Mezőkövesden vendégszerepeltek a legutóbbi fordulóban. Az idősebbek 5-1-re nyertek és a hatodik helyen állnak, a fiatalabbak viszont kellemetlen, 4-0-s vereségbe szaladtak bele, és ami sokkal elgondolkodtatóbb: az első négy játéknapon nem rúgtak egyetlen gólt sem, de már 21 kapott áll a nevük mellett.

Ezeket olvasta már?