boksz Négy különdíj maradt itthon a kaposvári emléktornán

2013. 09. 09., hétfő, 11:30

Harmadik alkalommal rendezték meg Kaposváron, a Munkácsy Mihály Gimnázium aulájában az idősebb Süllős Gyula ökölvívó-emléktornát, amelyet a szlovák Komárno versenyzői avattak nemzetközivé.

boksz

A 2009-ben elhunyt idősebb Süllős Gyula a Magyar Ökölvívó Szakszövetség alelnökeként ténykedett, az ökölvívósport önzetlen, nagyvonalú mecénása volt. Sokat tett és áldozott azért, hogy újra felélessze a kaposvári, somogyi ökölvívóéletet. Mindez ma már a szakosztályok és a fiatal sportolók számán, illetve az elért eredményen is látszik.

„Itt áll módunkban igazán méltó módon megemlékezni lendületet adó mentorunkról és legnagyobb támogatónkról. Ez az első viadal a serdülő magyar bajnokság előtt, jó mérkőzésekre számítok” - mondta lapunknak a Ring SC elnök-vezetőedzője, Vajmi Csaba. A résztvevők számára tehát remek erőfelmérő volt a hétvégi viadal, amelyen 17 mérkőzést láthattak az érdeklődők. A hat különdíj közül végül négyet szereztek meg a Ring SC versenyzői.

A legtechnikásabb bunyósnak az ifjúsági korú Gergely Szabolcsot választották meg, és ugyancsak különdíjjal jutalmazták a junior Csehi Ferencet és az ifjúsági korú Kovács Rolandot. Vajmi Csaba a legeredményesebb csapat edzőjének járó trófeát vehette át.