teke Közutasok-vereség a Répcelak ellen

2013. 09. 08., vasárnap, 20:29

Hazai pályán szenvedett vereséget a Répcelaki SE gárdájától a Közutasok KTK tekecsapata a Szuperliga 2. fordulójában. A jövő héten sem lesz könnyű dolga a kaposváriaknak, a bajnokesélyes Szegedhez utaznak. Az ifjúsági együttes is alulmaradt.

Jól indult a mérkőzés a hazaiak számára, bár Földesi Zsolt 5 fával kikapott ellenfelétől, de Nagy Gergő 39 fával nyerte párharcát, így az első sor után 1-1 pontja volt mindkét csapatnak, a hazaiak 34 fás előnybe kerültek. A második sorban Illés Richárdnak nem ment a játék, cserélt is a Közút, Ábrahám Norbert lépett a pályára, de ő sem tudott szettpontot szerezni, sima 4-0-ás szettaránnyal a vendégeké lett a pont. A másik párosban Kálny Krisztián szoros meccset tudott megnyerni Répcelaki ellenfelével szemben. Az eredmény 2:2 volt, de már a vendégek vezettek 44 fával.

Az utolsó sorban Németh Tibor kis különbséggel vereséget szenvedett, Sághy Tamásnak nem volt esélye szettpontot szerezni, egy kisebb sérülést is összeszedett, így kihasználta második cseréjét is a hazai csapat, de az ifjúsági Buzsáki sem tudott már változtatni a mérkőzés végeredményén. A Répcelakiak végül 6:2 arányban, 128 fával nyerték a mérkőzést.

A következő héten Szegedre utazik a Közutasok KTK csapata, ahol a bajnokság legnagyobb esélyese ellen a tisztes helytállás a cél.

Teke, Szuperliga, férfiak, 2. forduló:

Közutasok KTK - Répcelaki SE   2:6  (3057 - 3185) 

Földesi Zsolt 518 - Rudolf Balázs 523 
Nagy Gergő 551 - Vörös Milán 512 
Illés Richárd (Ábrahám Norbert) 479 - Babos Tamás 559 
Kálny Krisztián 513 - Ritter Tamás 511 
Németh Tibor 505 - Farkas Imre 514 
Sághy Tamás (Buzsáki Bálint) 491 - Gosztola László 566 

Ifjúsági mérkőzés: 

Közutasok KTK - Répcelaki SE   1:3  (989 - 1004) 

Fajtai Arnold (Buzsáki Bálint) 477 - Boucsek Zoltán 466 
Ábrahám Norbert 512 - Ifj. Móricz Zoltán 538 

Ezeket olvasta már?