2013. 08. 31., szombat, 22:46
Bravúros eredményt ért el a kaposvári női röplabdacsapat a Budapesten megrendezett Szalayné Sebők Éva emléktornán. Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese az elődöntőben a TF, a döntőben pedig az MTK-BSE gárdáját verte meg négy szettben.
Oláh János tanítványai augusztus elsején álltak munkába, és azóta napi két edzéssel készültek az új évadra. A lányok már nagyon várták, hogy mérkőzéseket is játszhassanak, és erre kiváló alkalom volt a fővárosban megrendezett Szalayné Sebők Éva emléktorna. A Diamant három budapesti együttes társaságában mérhette fel, hol tart a munkában.
Csapatunk az elődöntőben az elmúlt szezon negyedik helyezettjével, a TF gárdájával találkozott, és remek összecsapáson, nagy csatában győzött 3:1 arányban. A másik ágon az MTK-BSE megverte a házigazda Palotát, és a két nyertes szállhatott harcba az aranyéremért. A kaposváriak ezúttal is kiválóan küzdöttek, hittek a sikerben, és végül 3: 1 arányban jobbnak bizonyultak. Ez utóbbi találkozón már nem lépett pályára a Diamant csapatkapitánya, Rák Rebeka, aki vállsérüléssel bajlódik.
„Gratulálok a lányoknak, mindenki hajtott végig, és sokat dolgozott ezért a tornagyőzelemért – kezdte értékelését Oláh János, aki a nyáron vette át az együttes irányítását. - Az elődöntő sikeres megvívása után a fináléban már fáradtabbak voltunk, de lelkileg erősek, és a csapat tagjai jól együtt voltak, egymásért is játszottak. Külön öröm, hogy az ellenfelek szimpatikus csapatként könyveltek el bennünket, nekünk pedig egy kiváló erőfelmérő volt ez a két mérkőzés egy héttel a bajnoki rajt előtt.”Érdekesség, hogy az NB I-es pontvadászat első fordulójában éppen a most legyőzött MTK-BSE lesz a Diamant ellenfele szeptember 7-én, szombaton délután. Egy újabb 3-1-es győzelemmel alighanem már most kiegyeznénk...
Szalayné Sebők Éva emléktorna, Budapest |
Elődöntő: 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Aluprof-TF Budapest 3-1 (21, -17, 15, 23) A döntőben: 1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – MTK-Budapest SE 3-1 (18, -17, 23, 25) |