felkészülés Megtalálta légiósait a KKK

2013. 08. 27., kedd, 08:22

Elkezdte a felkészülést a Kaposvári Kosárlabda Klub együttese is a 2013/2014-es bajnoki szezonra. Az elmúlt évad meglepetéscsapata a negyedik hely után a következő pontvadászatban is a nyolc közé jutást célozza meg.

kosárlabda

Monok Tibor ügyvezető szerint az utóbbi évek legjobb magyar magját sikerült összeállítani, már csak a külföldieknek kell megfelelően illeszkedni a csapatba. Úgy tűnik, a KKK vezetése a körültekintő kiválasztás után megtalálta a megfelelő idegenlégiósokat is, és a három amerikai játékos szeptember elsején meg is érkezik új állomáshelyére.

A 3-as poszton játszó Robert Crawford és az irányító Louis Hinnant szerződtetése után a napokban az is kiderült, ki lesz az új center: A 24 esztendős, 205 centi magas Kevin Thompson a Morgan St. Egyetemen végzett, ahol több ízben bajnok lett, 2010-ben pedig az év védőjátékosa volt ligájában. Első légiós évét Észak-Komáromban töltötte, a szlovák kupagyőztes csapatban pattogtatott. Az eurobasket.com az év centerének választotta Szlovákiában, és bekerült a legjobb szlovák légiósok csapatába is. Louis Hinnant leigazolása igazi szenzáció volt. Az amerikai kosaras korábban a ZTE bajnokcsapatában játszott, ahol remek szezont zárt. Később ukrán, és lengyel klubokban, illetve a Bundesliga 2-ben szerepelt, a mieinkhez pedig egy év kihagyás után érkezik. 

- Azért választottam a Kaposvárt, mert egy olyan klubról van szó, amely egy nagyon jó irányvonalat képvisel, és ennek a részese akartam lenni. Az együttes tagjaként abban bízom, hogy csapatként és egyénileg is sikeresek tudunk lenni, és ez majd sok győzelmet eredményez - nyilatkozta az egykori zalai közönség-kedvenc. 

Szeptember 13-án és 14-én az Orosz László emléktornán láthatjuk majd a csapatot a városi sportcsarnokban, a Pécs, a Szeged és a ZTE társaságában. A bajnokság október elején kezdődik.