2013. 07. 02., kedd, 18:57
Ünnepélyes évadzárót tartott a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely az Arany úti sportcentrumban. A köszöntő és az értékelés után átadták a „Jó tanuló, jó röplabdás” díjakat és az év edzőit is köszöntötték a megjelentek.
Hagyományteremtő szándékkal hívta évadzáróra játékosait, edzőit, alapító tagjait, valamint a szülőket és a hozzátartozókat a Kaposvári Röplabda Akadémia. Dér Tamás városi sportbizottsági elnök köszöntője után a díjátadások következtek a sorban. A Horváth Éva Röplabda Alapítvány 2013 tavaszán alakult meg, az akadémia elnök-asszonya, Horváth Éva jóvoltából. A kuratórium elnöke Demeter György lett, a kuratórium tagjai pedig Gáspár István, dr. Karl Schultes, Novák Csaba és Vermesné dr. Merő Zsuzsanna.
A kuratórium hat kategóriában írt ki pályázatot a Kaposvári Röplabda Akadémia színeiben sportoló fiatalok számára, így ezután minden tanévben odaítélik a „Jó tanuló, jó röplabdás” címet leány és fiú szakágban, gyermek, serdülő és ifjúsági korosztályban. A pályázatot a csapatok edzői adták le, és a feltételek között szerepelt a röplabdában kiemelkedő, szorgalmas, eredményes teljesítmény, a példaértékű magatartás, a tanulásban pedig a négy egész feletti átlag. Ezen felül odaítélték az „Év röplabda utánpótlás edzője” címet két kategóriában.
A Röplabda Akadémia újabb emlékezetes évet zárt: 13 csapatban több mint kétszáz helyi fiatal ütötte a labdát, a fiú gyermek korosztály pedig ezüstéremmel zárta az országos bajnokságot.
A díjazottak |
A gyermek leány kategóriában a Jó tanuló, jó röplabdás cím díjazottja: Kocsis Luca |