2013. 06. 19., szerda, 08:23
Kedden Balatonlellén bemutatta eddig szerződtetett új játékosait a Kaposvári Kosárlabda Klub. A legutóbbi szezonban negyedik helyen végzett gárdánál folytatja pályafutását többek közt a 2006 és 2012 között válogatott Fodor Márton is.
- Sikerült megtartani a jövő szezonra is Fekete Ádám és Gordan Filipovics vezetésével Hendlein Rolandot, Dávid Gergelyt és Kiss Kornélt. Szőke Balázs pótlásáról Branislav Jancikin gondoskodik, Drahos Gábor helyére pedig Fodor Márton érkezik. A szolnoki klub, a régi kapcsolatokat ápolva, felajánlotta Marcinak, hogy kölcsönadja a játékost egy évre nekünk, amit Marci el is fogadott - fogalmazott Monok Tibor.
Az ügyvezető azt is elmondta: a felnőtt magyar kerethez három külföldi játékos érkezik. A kiszemeltek között van visszatérő játékos is, akivel tárgyalnak, a kiválasztásuk és szerződtetésük azonban előreláthatóan csak a nyár végére fog realizálódni. A 12-es keretben a fennmaradó négy helyre utánpótlás játékosok kerülnek. Két kaposvári korosztályos válogatott sportoló, Papp Péter és Benke Szilárd idén tagja lesz a keretnek, a két kiadó helyre még tárgyalnak a játékosokkal. Még egy kaposvári tehetség, Filipovics Márkó a felnőtt keretben kap helyet a felkészülés során.
Monok Tibortól megtudhattuk azt is, hogy a KKK augusztus 15-én kezdi meg a felkészülést, és szeptemberben idén is megrendezik az Orosz László emléktornát, ahol remélhetőleg a teljes csapatot láthatja Kaposváron a nézősereg.
Fekete Ádám vezetőedző a jövő évi célokról annyit mondott, hogy két olyan játékost is igazoltak, akikkel erősödött a csapat, és ha hasonlóan jó légiósokat sikerül Kaposvárra csábítani, mint a tavalyi években, akkor lehetnek merészebb céljaik is.
Az új szerzemények |
Fodor Márton (1981.09.01-én született, 192 cm) Körmendről indult 1997-ben. Játszott Pakson, Debrecenben, Pécsen, majd az utolsó négy szezonját Szolnokon töltötte. 2006 és 2012 között a nemzeti válogatott tagja volt. 2011-ben és 2012-ben a Szolnokkal Magyar Bajnokságot és Magyar Kupát nyert. Branislav Jancikin Az 1986-os szabadkai születésű, 198 cm-es, szerb-magyar játékos a szombathelyi Falco csapatából igazolt Kaposvárra, a 3-as posztra. A tavalyi idényben 16 perc alatt 7,4 pontot átlagolt 16 mérkőzésen. A KK Spartak csapatából 2006-ben igazolt először külföldre, Lengyelországba a Slas Wroclaw csapatához, ahol abban az évben a 3. helyen zárták a bajnokságot. A következő évben is maradt, szerepelt az Uleb Kupában, a lengyel bajnokságban pedig szintén a harmadikak lettek. Lengyelország után a szerb Vojvodina Novi Sad következett, onnan igazolt a Falcóhoz két évvel ezelőtt. Tagja volt a 2. helyezett csapatnak. |