kosárlabda KKK-vereség Fehérváron

2013. 05. 08., szerda, 21:01

Derekasan küzdött ugyan, de alulmaradt az NB I/A csoportos férfikosárlabda-bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén az Alba Fehérvár otthonában pályára lépő Kaposvári KK. Folytatás szombaton, Kaposváron.

Jobban kezdett az Alba Fehérvár, amely öt pontot ért el zsinórban. Az amerikai Dunn szerezte az első négy kaposvári pontot, ezzel jött föl a vendég alakulat. Jobban szedték a lepattanókat a hazaiak, akik ezzel rendre újabb kosárszerzési lehetőséget teremtettek maguknak.

Hendlein eladott labdája nyomán Moore dobott ziccert, majd Wood tripláját követően 16–6 állt az eredményjelzőn. Fekete Ádám időkérése után sem tört meg a fehérváriak lendülete, tíz egység fölé kúszott a különbség, ezért is jött jól a csereként érkező Dávid négy pontja. A folytatásban is jobban védekezett az Alba, amelynek játékosai több labdát is szereztek a figyelmetlen kaposváriaktól. Ennek okán sem csökkenhetett a különbség, ráadásul Juhos triplával büntette a vendégek védekezési hibáját. Rendre eredményesebb volt a távoli dobások tekintetében a hazai együttes, így magabiztosan növelte előnyét Dzunics Braniszlav legénysége. Némiképp frissebbé vált a Kaposvár, amely Swanston büntetőivel került ismét a tíz pontos különbség alá. Ezzel együtt a két negyed alatt mindössze 25 pontig jutottak a vendégek.

Somogyi részről jobban indult a harmadik játékrész, amelyben Spica zsákolt, majd labdát lopva ziccerezett és máris 41–35-re alakította az eredményt. Hosszú percek után Wood szerzett újabb fehérvári pontokat, a kritikus pillanatokban aztán rendre kimaradtak a somogyi dobások. A nagy rohanásban mindkét csapat rengeteget hibázott, ám Swanston 3+1-es akcióval, míg Dunn büntetője három pontnyira zárkóztatta fel a kaposváriakat. A negyed végén Kellernek és Woodnak köszönhetően lépett el újra az Alba.

A záró szakaszban néhány gyors akciót követően tovább nőt a fehérváriak előnye, ekkor semmi nem sikerült a gyengén támadó kaposváriaknak. A húsz labdát eladó a találkozó végére nagyon elfáradó somogyiak ezzel gyakorlatilag magukat verték meg.A párharc állása: 1–0 az Alba Fehérvár javára. A következő mérkőzést május 11-én, szombaton 18 órakor rendezik a Kaposvári Városi Sportcsarnokban.

Alba Fehérvár–Kaposvári KK 68–56 (25–13, 14–13, 12–19, 17–11)

Székesfehérvár, Vodafone Sportcentrum, 1300 néző. Vezette: Földházi T. Pálla Z. Hegedűs T.

Alba Fehérvár: Moore (-), Wood (20/6), Hollis (16/6), Szabó Zs. (4), Keller Á. (14). Csere: Jones (10), Juhos (3/3), Supola (1), Bódi (-). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. Edző: Matus Gábor.

Kaposvári KK: Dunn (22/6), Drahos (2), Swanston (11/6), Hendlein (8), Spica (8). Csere: Kiss K. (-), Dávid G. (5), Szőke (-), Fekete N. (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–6. 7. perc: 16–6. 14. perc: 30–15. 17. perc: 33–19. 22. perc: 41–33. 28. perc: 45–42. 34. perc: 58–47. 37. perc: 62–50.

Jók: Keller Á., Hollis, Wood, illetve Dunn.