2013. 05. 06., hétfő, 14:52
Kilenc év után jutott be újra a bajnokság elődöntőjébe a Kaposvári KK együttese! Fekete Ádám tanítványai maratoni hosszúságú, igazán kiélezett párharc végén gyűrték le a Jászberényt, így már készülhetnek az Alba Fehérvár elleni csatára.
A 2001-es és a 2004-es bajnoki címek után szűkebb esztendők következtek a kaposvári kosárlabdasportban, és az elmúlt évek szenvedései, majd kemény építkező munkája után vége ismét egy szép sikernek örülhetünk. Már az ősszel érezni lehetett, hogy most újra egy ütőképes gárda formálódik a somogyi megyeszékhelyen, az erős magyar mag és a nagyszerű idegenlégiós trió szerencsére nem csak a felkészülési időszakban teljesített jól, hanem a tétmeccseken is. Az alapszakasz kiváló eredményei után a KKK a középszakaszban is megállta a helyét, a negyeddöntőben pedig sikerült megkoronázni az eddigi teljesítményt.
Kaposvár - Jászberény, kifulladásig - írtuk lapunkban két héttel ezelőtt, és nem is tévedtünk: a két csapat ebben az évadban összesen kilencszer mérkőzött meg egymással a pályán, és a végén a mieink kerekedtek felül. A kaposváriak mindhárom hazai mérkőzésüket nyerni tudták, és idegenben sem voltak messze a bravúrtól. Érdekes, hogy éppen a párharc legutolsó, ötödik összecsapása alakult a legsimábban: a Fekete-sereg 15 ponttal verte a Földi-legénységet a városi sportcsarnokban.
- Nagyon kiélezett volt ez a párharc, és fizikálisan talán jobban bírtuk, mint ellenfelünk - folytatta Szőke Balázs, aki korábban már bajnokságot és kupát is nyert a KKK színeiben. - Kosárlabda-pályafutásom vége felé járok, és nem gondoltam volna, hogy még egyszer bajnoki elődöntőt játszhatok. Ez nagy ajándék nekem, és most már nem titkolom: szeretnék érmet szerezni társaimmal együtt a bajnokág végén.
A KKK technikai vezetője, Nagy Imre huszonhét éve dolgozik a kaposvári kosárlabdáért, és azt mondta, jó volt újra átélni egy szép sikert.
- 2011 őszén, hazai pályán 19 ponttal kikaptunk a Jászberénytől, most viszont a bajnoki döntőben sikerült legyűrnünk őket - mondta a sportberkekben közkedvelt „Guba". - Az is a mi csapatunk volt, és a mostani is. Ez a társaság mindent megtett a pályán a győzelemért, nem csak magukért, egymásért, hanem a városért is küzdöttek a pályán.
A kaposvári kosárlabdázók tehát ismét nagy örömet szereztek a sportbarátoknak, és titkon azt reméljük, hogy még nem ért véget a bravúrok sorozata. Jó néhány jelzővel illettük már az idei produkciót, de ha sikerülne a dobogóra felállni, akkor mindenképpen tudnánk még fokozni az elismerő szavakat...
Az elődöntő programja: |
2013.05.08. szerda 18:50 Alba Fehérvár - Kaposvári KK |