Uszonyosúszók erőfelmérője a városi fürdőben

2013. 04. 28., vasárnap, 18:08

Nagyszerű erőfelmérő volt a résztvevők számára az elmúlt hétvégén immár harmadik alkalommal megrendezett 1. MCM-Diamant Kupa nemzetközi uszonyosúszó viadal. A kaposvári városi fürdőben három nemzet csaknem húsz egyesületének sportolói szálltak vízbe.

A csapatverseny első helyét a hagyományokhoz híven a házigazda Középület-kivitelező Adorján SE hódította el.

Nagy volt a nyüzsgés szombaton délelőtt a városi fürdő – még fedett – 50 méteres medencéje körül. A résztvevő csapatok tagjai szorgalmasan melegítettek, és régi ismerősök is feltűntek a helyszínen. Az egykori kaposvári Vilhelm Szilárd immár gyöngyösiként érkezett, és világcsúcstartóként az idén utoljára szeretne nagyot alakítani a nemzetközi mezőnyben. Az Adorján SE jelenlegi versenyzői is komolyan készültek az elmúlt hónapokban, és hazai környezetben mutathatták meg, hol tartanak a munkában.

Voltak olyanok, akiket ez feldobott, de akadtak, akiket feszélyezett, hogy a családtagok és a barátok testközelből látták a produkciójukat. A viadalon a béka korcsoporttól a felnőttekig minden korosztályban versenyt hirdettek, és Kovács László mesteredző tanítványai közül mindenki hozta magát. A felnőtt és a junior válogatott tagjai újból bizonyítottak, és a jövő reménységei is megvillantották tehetségüket. Mások mellett a junior világbajnok Varga Krisztina és a korábbi felnőtt világbajnok Kovács Zsófia is vízbe szállt, és jól teljesített. Az eredmények összesítése alapján kiderült, hogy az Adorján SE megnyerte a csapatversenyt is. Soha rosszabb erőfelmérőt az országos bajnokságok és a nyári nagy világversenyek előtt!

A jövő egyik nagy reménysége: Hamlin Dorothy

- Már nyolc éve úszok. Akkor még nem nagyon szerettem, de közben szerencsére egyre jobb lettem, így már egyre jobban szeretem ezt a sportágat. Az országos bajnokság most lesz nyáron, és szeretném megnyerni - tette hozzá Hamlin Dorothy.

 

Ezeket olvasta már?