teke Hazai pályán kaptak ki a Közutasok

2013. 04. 13., szombat, 18:07

A rájátszás 3. fordulójában a Szolnoki MÁV SE csapatát fogadta a Közutasok KTK csapata a férfi teke Szuperligában. Rapatyi Richárdék vereséget szenvedtek az alföldiek ellen és továbbra is a tabella 7. helyét foglalják el.

Felemás eredményekkel kezdett mindkét csapat. A hazaiaknál Pintér György 580 fás eredménnyel3:1 arányban győzte le Veres Zsoltot, míg Nagy Gergő ezúttal gyengébb teljesítményének köszönhetően - Miklós József révén - a szolnokiaké lett a másik csapatpont. A hazai csapat 21 fás előnyt szerzett.

A második sorban Rapatyi Richárd végig vezetve gyűjtötte be a csapatpontot Molnár László ellen. Horváth László jó hajrájának köszönhetően nyert Márton János ellen, így a hazaiak vezettek 3:1-re, 70 fával.

Az utolsó sorban Földesi Zsolt két szoros szettvereség után a harmadikat megnyerte, viszont az utolsó szettben 34 fával kikapott, így a vendég Somodi Károly szerezte a csapatpontot. Sághy Tamás gyenge kezdés után a végére ugyan feljavult, de így sem volt esélye a pontszerzésre Bíró Ervin ellen. A vendégek jó hajrájuknak köszönhetően fordítottak, és 5:3 arányban megnyerték a mérkőzést.

A Közutasok KTK csapata továbbra is a tabella 7. helyét foglalja el. A következő héten Szolnokra utazik a Közutasok.

Teke Szuperliga, férfiak, rájátszás, 3. forduló

Közutasok KTK - Szolnoki MÁV SE   3:5  (3235 - 3242)

Pintér György 580 - Veres Zsolt 525
Nagy Gergő 518 - Miklós József 552
Rapatyi Richárd 541 - Molnár László 523
Ifj. Horváth László 548 - Márton János 517
Földesi Zsolt 543 - Somodi Károly 583
Sághy Tamás 505 - Bíró Ervin 542

Ifjúsági mérkőzés:

Közutasok KTK - Szolnoki MÁV SE   3:1  (1038 - 1017)

Fajtai Arnold 497 - Miklós József 514
Ábrahám Norbert 541 - Dallos Gábor 503

Ezeket olvasta már?