2013. 04. 09., kedd, 00:19
A szezon egyik legnagyobb érdeklődéssel várt rangadójára készül a Rákóczi futballcsapata. A kaposváriak nem éppen szurkolóbarát időpontban, kedden 16 órától pótolják a márciusi havazás miatt elmaradt bajnoki találkozójukat a baranyai megyeszékhelyen.
Munkanap, délután 4 óra. Nem éppen szurkolóbarát időpontban indul majd útjára a labda a Rákóczi pécsi örökrangadóján. Ahogy már korábban megírtuk: sajnos a kluboknak nincs beleszólásuk abba, mikor kezdődjenek a meccsek, minden esetben a televízió dönt. A somogyi zöld-fehérek eddigi négy tavaszi mérkőzésükből hármat elvesztettek, egyelőre egyedül a Pápa elleni 3-0 a szép emlék, így a fiúkra ráférne már a sikerélmény.
- Nagyon várjuk már, hogy bepótoljuk a március közepén elmaradt pécsi derbit – mondta honlapunknak a Rákóczi fiatal középpályása, Horváth Tamás. - Ez a meccs minden esetben rangadó, nekünk pedig nagyon kellene a három pont, mert nem kezdtük jól a tavaszt. Nem gondolkozunk azon, mi lett volna, ha már korábban lejátsszuk ezt az összecsapást, mert mindig a soron következő feladatra, az éppen előttünk álló mérkőzésre összpontosítunk. Az őszi hazai, 1-1-es meccsen sérülése miatt nem játszottam, de máig szívesen gondolunk vissza arra, hogy kettős emberhátrányban is pontot tudtunk szerezni. A Pécs jó csapat, kis-passzos játékot játszanak, támadó szellemben futballoznak, de a győzelmet mi szeretnénk megszerezni.
A kaposváriak a 2011/2012-es évadban 1-1-es döntetlent játszottak Pécsen, előtte viszont nem találkozott egymással a két együttes, mert a baranyaiak a másodosztályban szerénykednek. A két dél-dunántúli csapat rangadói közül a kaposváriak számára máig a legemlékezetesebb a 2007-es összecsapás, amikor a mieink 0-2-ről fordítva nyertek, és biztosították be a bennmaradást...
Ezzel az eredménnyel alighanem kedden is kiegyeznénk... A 16 órakor kezdődő mérkőzésről online közvetítésben számol be a kapos.hu internetes hírportál.