2013. 03. 10., vasárnap, 15:07
Magabiztos győzelmet aratott szombaton a Szolnok ellen a teke Szuperligában a Közutasok. A kaposvári csapat a diadallal matematikailag is bebiztosította bentmaradását. Az alapszakasz utolsó fordulójában a BKV Előre SC-hez látogatnak Rapatyiék.
Szombaton a Szolnoki MÁV SE csapatát fogadta Közutasok KTK csapata.
Az első sorban Rapatyi Richárd 3:1-es szettaránnyal nyert Márton János ellen, míg Nagy Gergő 2:2-es szettaránnyal, a több ütött fának köszönhetően szerezte meg a csapatpontot Veres Zsolt ellen. A hazaiak így 58 fás előnybe kerültek. A második sorban Földesi Zsolt 3:1-es szettaránnyal nyert Miklós József ellen, a másik párban Kálny Krisztiánt ugyanilyen arányban verte Molnár László. Két sor után 3:1-es, 61 fás hazai előnyt mutatott a tábla. Az utolsó sorban Horváth László és Illés Richárd 3:1 arányban kikapott Somodi Károlytól, viszont Pintér György 4:0-ra verte Bíró Ervint.
A hazaiak győzelme a jó kezdésnek köszönhetően egy percig nem forgott veszélyben, így már matematikailag is bebiztosították a bentmaradást, egyben a helyüket az alsóházi rájátszásban (az alapszakasz utolsó két helyezettje kiesik, az 1-4. és az 5-8. helyezettek rájátszásban döntenek a helyezésekről).
Az alapszakasz utolsó fordulójában a BKV Előre SC csapatához utazik a Közutasok KTK csapata.
Teke Szuperliga, férfiak, 17. forduló: |
Közutasok KTK - Szolnoki MÁV SE 6:2 (3284 - 3208) Ifjúsági mérkőzés: Közutasok KTK - Szolnoki MÁV SE 0:4 (1002 - 1080) Fajtai Arnold 469 - Miklós József 534 |