Újra Kaposváron a Magyar Kupa-trófea

2013. 03. 04., hétfő, 19:04

Tizenhatodszor is sikerült: megnyerték a Magyar Kupát a Fino Kaposvár férfi röplabdázói. A somogyiak 1992-ben emelhették először a magasba a trófeát, 2006 óta pedig minden egyes alkalommal az élen végeztek. A kupák ma a Kaposvár Mostnál "jártak".

A mérkőzés emberének Gergye Rolandot választották meg, a torna legjobb játékosa Geiger András lett és Dávid Csanád is különdíjat kapott. Kaposvár önkormányzata 1 millió forintot ajánlott fel a kupagyőzelemért a Fino együttesének. A csapat sikerének egyik kulcsa az volt, hogy az elmúlt ősszel, egy év kihagyás után, újra elindult a Közép-európai Ligában, így a nemzetközi mezőnyben szerzett tapasztalatokat. A klubvezetés csak néhány hétre adta kölcsön a vándorserleget a szövetségnek, és a finálé sikeres megvívása után vissza is hozta Kaposvárra. Emellett a TEVA Kupát is elnyerte a társaság az első helynek köszönhetően.

A sikercsapat tagjai éjfél körül tértek haza Gödöllőről, de nem sokáig ünnepelhetnek, ugyanis már ezen a héten megkezdik a három győzelemig tartó bajnoki elődöntőt a Dunaferr ellen. Az első mérkőzést szombaton 15 órától játsszák a városi sportcsarnokban.

A mérkőzés legérdekesebb pillanatai: