kosárlabda Megérdemelt KKK-győzelem Zalaegerszegen

2013. 02. 14., csütörtök, 21:49

Végig vezetve, aratott magabiztos, teljesen megérdemelt győzelmet a Kaposvári KK, amely a Zalakerámia ZTE KK ellen lépett pályára idegenben csütörtökön este. A vendégcsapatban a légiósok és Hendlein Roland vitték a prímet.

kosárlabda

A két alakulat tavaly őszi összecsapását könnyedén nyerte a Kaposvári KK, amely akkor 95–78-ra győzött a somogyi alakulat. Ezúttal azonban sokkal nehezebb feladatnak ígérkezett a zalaiak felülmúlása. Nemcsak amiatt, mert idegenben kellett begyűjteni a két bajnoki pontot, hanem azért is mert Kiss Kornél vállsérülése okán fontos „elemét” veszette a csapat, ráadásul az ezen a poszton érdekelt betegséggel bajlódó Fekete Nikola sem volt teljes értékű. Az összecsapás előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek a napokban 83 éves korában elhunyt Zsíros Tiborra, a magyar kosárlabda legendás alakjára.

Gyors egerszegi kosarakkal szerzett 6–0-ás vezetést a hazai alakulat, ám Dunn és Spica találataival fordított a vendégcsapat. Swanston zsákolásával a 6. percben 13–14 volt az állás, a negyed vége előtt pedig Völgyi Péter kért időt, mert elégedetlen volt csapata teljesítményével. Dunnt nem tudták tartani a zalaiak, az amerikai irányító 15 pontig jutott egy játékrész alatt.

Jobban kezdték a második negyedet a hazaiak és három perc alatt ledolgozták a hátrányukat. Ez persze nem tetszett Fekete Ádámnak, az időkérése után pedig zónavédekezésre váltott a Kaposvári KK. Dunn triplája lendítette tovább a somogyiakat, de Kovács Soma és Spica kihagyott büntetői miatt nem tudott messzebb kerülni a Kaposvár. Utóbbi aztán javított és máris jöhetett Völgyi edző újabb időkérése. A szünet előtti utolsó akciót a Kaposvár vezethette, Dunn pedig 38–49-re alakította az eredményt.

Spica, Simovic kosárpárbajjal indult a harmadik negyed, Swanston pedig negyedik tripláját is megszerezte. Tucatnyi ponttal lépett el a vendéggárda, de az újabb kihagyott büntetők miatt még Koma sportszerűtlennek ítélt hibája után sem sikerült tovább növelni az előnyt. Tíz pontra alá zárkózott vissza a ZTE, mert a somogyiak kilenc helyzetet hibáztak el zsinórban. Dunn és Spica aztán gondoskodott arról, hogy visszaálljon a különbség. Szőke 2+1-es akciója után 44–63 állt a táblán, az egyéni megoldásokban a kaposváriak voltak jobbak.

Az utolsó játékrész Koma pontjaival kezdődött, ráadásul Puszta is triplát dobott. Tizenháromig jött vissza a zalai alakulat, Fekete Ádám pedig azonnal időt kért. A zalai fiatalok lelkesen hajtottak, de Hendlein a legjobbkor talált be ismét. Nem adták fel a hazaiak, akik az utolsó lehetőséget megragadva próbálták faragni a különbséget. Drahos és Spica kipontozódása után nehéz helyzetbe került a somogyi csapat, de Dunn és Hendlein helyettük is termelt.Egészpályás letámadásra állt át a Zete, sikerült is megzavarni a vendégeket. Két akció is pontokkal zárult, de Hendlein és Swanston bebiztosította az újabb nagyon fontos idegenbeli kaposvári győzelmet.

Zalakerámia ZTE KK–Kaposvári KK 71–83 (22–27, 16–22, 11–18, 22–16) 

Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Papp P., Jakab L., Boros T.

Zalakerámia ZTE KK: Copeland (15/3), Hudson (10), Gáspár (9/3), Koma (5), Simovic (24). Csere: Puszta (6/3), Borszéki (-), Kovács Á. (2). Vezetőedző: Völgyi Péter. Edző: Heinrich Róbert.

Kaposvári KK: Dunn (28/6), Drahos (-), Swanston (19/15), Hendlein (12), Spica (13). Csere: Dávid (4), Szőke (6), Kovács S. (1). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása. 2. perc: 6–0. 7. perc: 15–16. 12. perc: 30–32. 17. perc: 36–39. 23. perc: 42–54. 27. perc: 44–58. 32. perc: 51–69. 37. perc: 63–77. Kipontozódott: Hudson (a 39. percben), illetve Drahos (a 35. percben), Spica (a 36. percben).

Jók: Simovic illetve Dunn, Swanston, Spica, Hendlein.

Ezeket olvasta már?