Regionális lovas konferencia Kaposváron

2013. 02. 01., péntek, 20:09

A hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvény keretein belül lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra minden Somogy, Tolna és Baranya megyei lovasegyesületnek, illetve olyan lovasiskoláknak is

A Dél-Dunántúli Regionális Lovassport Szövetség 2013. február 2-án, szombaton lovas konferenciát és lovas kiállítást tart a Kaposvári Pannon Lovasakadémián. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvény keretein belül lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra minden Somogy, Tolna és Baranya megyei lovasegyesületnek, illetve olyan lovasiskoláknak is, amelyek nem versenyeztetnek, de lovagoltatással, lovasturizmussal foglalkoznak. A bemutatkozáshoz standot biztosítanak, a részvétel ingyenes mindenki számára.

A program 9 órakor kezdődik, és amíg az aulában a kiállítás kínál látnivalót, addig az előadóteremben 25 perces előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők, egyebek mellett a lótenyésztés, a lovak egészségvédelme, a fogathajtás és a lovasturizmus témakörében. Délután fél kettőtől négy gyakorlati bemutató következik a fedett lovardában: a fogat és a díjugrató szakág produkciója mellett futószárazás és lovasterápiás program szerepel a színes kínálatban.

A kiállítás mottója: Együtt erősebbek vagyunk.

Ezeket olvasta már?