Évzáró kosárvarázs a sportcsarnokban

2012. 12. 22., szombat, 20:22

A Debrecent is simán verte a Kaposvári KK együttese, amely tizenegyedik diadalát aratta az NB I/A-csoportos bajnokságban. A csapat legközelebb januárban folytatja szereplését a bajnokságban és a Magyar Kupában egyaránt.

 Fekete Ádám:

- Tizenöt percig látványosan kosárlabdáztunk, utána átvettük a Debrecen ritmusát. Már nagyon évvégi hangulatban voltunk, de végül elértük célunkat. Örülök, hogy ismét ilyen népes szurkolótábor látogatott ki a mérkőzésre, remélem egyetértenek velem, hogy mindenki büszke lehet erre a csapatra. Köszönöm a játékosaimnak az eddigi munkát és a hozzáállást, az új évben is szeretnénk folytatni jó szereplésünket.

Utánpótlás együttesek mérkőzéseivel már kora délután rajtolt a kosárlabdás karácsony a Kaposvári Városi Sportcsarnokban. A hangulatról több Mikulás is gondoskodott, a közönség számára bőven mérték az édességet. A kaposvári és debreceni junior korosztályú csapatok mérkőzése kellőképp felvezette a felnőttek összecsapását. A kiválóan kosárlabdázó hazaiak többször ragadtatták tapsra az egyre nagyobb létszámban kilátogató publikumot. A kaposvári sikerrel végződő meccs szünetében a méltán világhírű Face Team utánpótlás alakulata adott ízelítőt az akrobatikus kosárlabdázásból.

A felnőtt bajnoki előtt - az óesztendő utolsó találkozóján megszokott módon - immár hagyományosan forralt borral is hangolhattak a nagykorú szurkolók. A gyermekek addig is dedikáltathattak a Kaposvári KK játékosaival. A kaposváriak sérültjei közül végül csak Szőke Balázs nem tudta vállalni az összecsapást, Hendlein és Swanston melegített társaival.

Gyors kosárlabdával kezdett a Kaposvár, a jó védekezés okán szerzett labdákból rendre leindították a vendégeket. Alig öt perc elteltével, Drahos triplája után már időt is kért Jason Okrzesik, a debreceniek vezetőedzője. A fiatal tréner zónavédekezést kért együttesétől, de Drahos kétszer is triplával büntetett. Dunn zseniális labdákkal tömte társait, akik nem is hibázták el a ziccereket.

Jason Okrzesik:

- Már az első negyedben hátrányba kerültünk. A folytatásban hiába javult fel a védekezésünk ellenfelünk több mutatóban is felülmúlt bennünket. Jó példa erre a lepattanók közti különbség. Huszonegy támadólepattanót engedtünk, így pedig nem lehet meccset nyerni.

A debreceniek helyzetét nehezítette, hogy Smith térde a 13. percben megsérült, így egy időre le kellett cserélni a játékost. A félidő zárása előtt visszatért, de a kaposváriak remeklését nem tudta megakadályozni. Dávid pazar szerelése után ziccerrel fejezte be saját akcióját, ezzel 42-17-re alakult az eredmény. Cseh blokkja is említésre méltó volt, más kérdés, hogy sokkal nem jutott előrébb csapata. Stafford negyedik triplája azért húszon belülre hozta a Debrecent, de a félidőt Dudd duplája zárta.

A nagyszünetben méltán váltott ki vastapsot a nézőtéren a Face Team akrobatikus kosárshow fergeteges bemutatója. A világ számos pontján fellépő társulat tagjai a fizika törvényeit meghazudtoló figurák után zsákolták gyűrűbe a labdát.

A pihenő után minden ott folytatódott, ahol a második negyed során abbamaradt, felszabadultan, nyugodtan kosárlabdáztak a hazaiak, akik arra is ügyeltek, hogy kiszolgálják közönségüket. A debreceni tréner sorcserével és letámadással is próbálkozott, de hiába rázta fel csapatát, a végeredményt ez már nem befolyásolta.

Tizenegyedik diadalát aratta a Kaposvári KK, amely legközelebb januárban folytatja szereplését a bajnokságban és a Magyar Kupában egyaránt.

Kaposvári KK-Factum Sport Debrecen 87-71 (29-11, 22-19, 16-16, 20-25)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Benczur T., Balog Gy., Minár L.

Kaposvári KK: Dunn (18), Drahos (9/9), Swanston (16/9), Hendlein (13/3), Spica (22). Csere: Dávid (9), Kiss K. (-), Fekete N. (-), Fonai (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Factum Sport Debrecen: Helmeczi (5/3), Smith (22/3), Stafford (18/15), Cseh (7/3), Izzo (-). Csere: Kovács I. (3/3), Mladenovics (12/12), Vas (4), Pék (-), Benőcs (-). Vezetőedző: Jason Okrzesik.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 6-0. 7. perc: 20-5. 12. perc: 35-11, 17. perc: 47-22. 23. perc: 53-32. 28. perc: 64-42. 33. perc: 69-49. 37. perc: 79-63.

Kipontozódott: Kovács I. (a 37. percben).