Demeter György: le a kalappal a fiúk előtt!

2012. 12. 19., szerda, 20:13

A szlovák Humenne elleni emlékezetes, 3-2-es győzelem után még vár egy komoly feladat ebben az évben a Fino röplabdázóira: a kaposváriak a Közép-európai Liga újabb fordulójában a szlovén Calcit Kamnik otthonában lépnek pályára.

A találkozó pénteken 17 óra 30 perckor kezdődik. Demeter György vezetőedzőt először a múlt heti sikerről kérdeztük.

- Az első játszma könnyed megnyerése után mindenki elhitte, hogy könnyű mérkőzés lesz. Ezután a Humenné ragyogóan játszott, ráadásul kevés hibával. A folytatásban a támadásaink hatékonyabbak lettek, kevesebb nyitást rontottunk, ez volt a kulcs. Az ötödik szettben pedig elkezdtünk küzdeni. Ezt kértem a fiúktól, és meg is valósították. Örülök ennek a fontos sikernek.

- A mérkőzés közben lényegében mindenkinek játéklehetőséget adtál. Nehéz volt megtalálni a legütőképesebb csapatot?

- Nagyon nehéz dolgunk volt, mert egész héten problémákkal bajlódtunk. Vajda Tamás nem is volt edzésen, de kértem, hogy hőemelkedése ellenére jöjjön le a mérkőzésre. Geiger sem volt százszázalékos állapotban a találkozó előtt, a meccs előtt 3-4 órával pedig Laszczik Iván hívott fel, hogy 37-38 fokos láza van. Mindez nagyon megzavarta a játékunkat, de le a kalappal a fiúk előtt, hogy végül felülkerekedtek.

- Ezek után milyen hangulatban és tervekkel utaztok el Szlovéniába?

- Idegenben azért teljesen más megvívni egy csatát a Közép-európai Ligában. Soros ellenfelünk, a Kamnik egy nagyon jó képességű, fiatal csapat. Itthon sikerült megverni őket, de tudni kell, hogy a fiatal csapatok saját otthonukban általában nagyon jól tudnak játszani. Nem feltartott kézzel megyünk, ezt ígérhetem, és remélem, hogy legalább egy pontot nyerünk, ha mérkőzést nem is, idegenben, az év utolsó mérkőzésén.