Két ezüst és két bronz a junior országos bajnokságról

2012. 11. 22., csütörtök, 10:58

Négy somogyi bunyós is felállhatott a dobogóra az idei junior országos ökölvívó-bajnokságon. Az Egerben megrendezett négynapos viadalon 54 egyesület 154 sportolóját szólították ringbe.

Az ifjabb Süllős Gyula vezette megyei szövetség ezúttal is elégedett lehetett a fiatalok szereplésével, és újból kiderült, hogy érdemes támogatni a somogyi utánpótlás-műhelyeket. A 15-16 éves korosztály legrangosabb hazai versenyén a Ring SC Kaposvár tehetségei közül az 57 kg-os súlycsoportban induló Hardi Barnabás az első találkozóján a négy közé jutásért egyhangú pontozásos vereséget szenvedett a későbbi bronzérmes KSI-s Kanalastól.

Ring SC

A 60 kg-os Tóth Richárd előbb a második menetben döntő fölénnyel győzött a taksonyi Schering ellen, majd a Bp. Vasas-Süllős Box Team versenyzőjét, Hajdút és a kőszegi Horváthot is egyhangú pontozással verte. A döntőben aztán 4:1 arányú pontozásos vereséget szenvedett a kecskeméti Farkastól, így a dobogó második fokára állhatott fel.

A 63 kg-s Nagy Patrik elsőként egyhangú pontozással győzött a kecskeméti Baranyai ellen, majd 4:1 arányú pontozással verte a szegedi Tóthot. Az elődöntőben a korosztályos Európa-bajnoki bronzérmes KSI-s Bársony Bernáttól egyhangú pontozásos vereséget szenvedett, így a harmadik helyen végzett.

A balatonlelleiek közül a 63 kg-os súlycsoportban érdekelt Kovács Roland a második, a 46 kg-os Székely Csaba pedig a harmadik helyet érdemelte ki a viadalon.

Ezeket olvasta már?