2012. 11. 08., csütörtök, 06:24
Az augusztusi londoni nyári olimpia magyar sikerei megmutatták, hogy Peking valóban csak kisiklás volt. Ismét vannak hőseink és példaképeink. Közéjük tartozik az öttusázó Marosi Ádám, vele beszélgettünk.
A 28 esztendős, népszerű sportember, London egyik legnagyobb hőse, a közelmúltban Kaposváron járt, és a Pikkelysömör Világnapja alkalmából megrendezett Úszók Éjszakáján szállt vízbe, hogy segítsen a városnak.
Nekem egyáltalán nem jelent problémát pikkelysömörös emberek mellé beugrani a vízbe, hiszen ez vízben nem fertőző betegség, és én nagyon szívesen állok az ügy mellé. Az úszás is igazán közel áll hozzám, ugyanis sportpályafutásomat még úszóként kezdtem, és hét évig űztem ezt a sportágat. És az sem titok, hogy Villányban pihentem az elmúlt napokban, és útban hazafelé, eljöttem ebbe a szép városba is - fogalmazott.
Az elmúlt hetekben ezek szerint nem az öttusa volt előtérben...
Az olimpiát követően mindenki szét akart szedni, valamilyen szinten szét is szedtek. Rengeteg meghívásnak, kötelezettségnek tettem eleget, de a családra is jutott idő. Közben átestem egy hathetes katonai kiképzésen, ami már befejeződött. Már főhadnagy vagyok, szerződéses katona.
Minek köszönhető, hogy katonának állt?
Régóta vonzódom a katonai pályához, az olimpia előtt mondta a honvédelmi miniszter, hogy szívesen látna egyenruhában, én pedig éltem a lehetőséggel. A riói olimpiáig mindenképpen folytatom a sportolói karrierem, utána azonban el tudnám képzelni magamat a seregben.
Az olimpiai felkészülés sokkal hosszabb és fárasztóbb volt ennél a kiképzésnél. Megérte a sok fáradtság?
Természetesen igen. Én még hét éves koromban kezdtem el úszni, és édesanyám rögtön olimpiai bajnokot látott bennem... Az élet mindig jó irányba terelgetett, és végül az öttusánál kötöttem ki. 2006-ban buktam a lóval, eltörött a lábam, és az is felmerült, hogy abbahagyom. Kemény másfél év volt, mert az elején azt hittem, hamar felépülök, és mehetek a világbajnokságra. Végül másfél év után szedték ki a vasakat a lábamból...
A pályafutása mégis szép sikereket hozott: a junior világbajnoki címet felnőtt világ- és Európa-bajnoki cím követte, az olimpián pedig egy emlékezetes bronzérem. Utólag mit gondol: mi a londoni sikere titka?
A legfontosabb az volt, hogy a külső körülményeket zárjuk ki, ugyanis egy olimpia valóban teljesen más, mint a többi világverseny. Kiutaztam a megnyitóra, majd az olimpiai faluban is eltölthettem egy kis időt, aztán hazajöttem, itthon edzettem egy hétig, és ezután keltem útra ismét. Amikor bementünk a vívóterembe, és egymás után mindenkinek felolvasták a nevét, akkor érintett meg igazán, hogy valóban ott vagyok a játékokon. Az első asszómat elvesztettem Kasza Róbert ellen, mindketten elérzékenyültünk, de aztán folytattuk, és mindent megtettünk a sikerért. Idén egyetlen nagy versenyen nem álltam dobogón, „csak” az olimpián...
Nem lehetett könnyű a dolguk az elmúlt években, ugyanis többször is megváltoztatták a sportág szabályait és lebonyolítását. Napjainkban már csak egynapos a verseny, a futást és a lövészetet pedig összevonták. Mit gondol erről?
Szerintem jót tettek az öttusának a 2009-ben életbe lépett változások. A lövészettel megszakított futásnak köszönhetően végig izgalmas a küzdelem. A televízión keresztül valószínűleg így is egy kicsit döcögős a dolog, de a helyszínen nagyon jó végignézni egy ilyen versenyt. Tény, hogy mindez nagyon megterheli a szervezetet, de tudomásul kell venni, hogy a mai világ elment abba az irányba, hogy kőkemény felkészülést igényel az élsport.
| Marosi Ádámot is köszöntötték Budapesten |
|
Több ezren köszöntötték augusztusban a Londonból hazatérő olimpikonokat, köztük Marosi Ádámot is. |
| Benke Róbert |
Az öttusa hagyományos magyar sikersportág, több sportágban is nagyot kell alkotni a sikerért. Hogy tapasztalta, jobban tisztelik Önöket a többiek?
Volt, aki jobban örült az én bronzomnak, mint a saját ezüstjének... A kajakosok is azt mondták, hogy nagy dolog öttusázónak lenni, de összességében azt mondhatom, hogy tiszteljük egymást.
Nem csak az ötkarikás szereplése és a felhőtlen öröme zárta Önt a szurkolók szívébe, hanem az a beszéd is, amelyet az olimpiai csapat ünnepélyes eskütételekor mondott el a fővárosban.
Hirtelen jött ötlet volt, és úgy éreztem, el kell mondanom, hogy véleményem szerint a a magyar egy kiválasztott nép. Hiszek benne, hogy nekünk küldetésünk van, és remélem, hogy a magyar embereknek át tudtuk adni ezt az érzést az olimpián, és talán visszaadtuk a hitüket is.
Kellemes teher ez a bronzérem?
Igen, és jól tudom, hogy ezt már nem veheti el tőlem senki. Szép eredményeket értem el a pályafutásom során, de még éhes vagyok a sikerre, úgyhogy folytatom.
