Akkor kell jónak lenni, amikor elolvad a hó

2012. 11. 06., kedd, 20:52

Ötödik győzelmét szerezte meg a Kaposvári KK együttese az NB I/A csoportos kosárlabda-bajnokság hatodik fordulójában. A somogyiak kiélezett csatát követően nyertek hazai pályán a Szeged ellen. A Fekete-sereg ezzel az élre állt a tabellán!

kosárlabdaMég a leghűségesebb meccsre járók is kutatnak az emlékezetükben, amikor megkérdezzük: mikor jutott be utoljára a legjobb nyolcba a KKK? Nos, a kaposváriak 2006 tavaszán verekedték be magukat legutóbb a felsőházi rájátszásba, nem mindennapi körülmények között. A szezon közben munkába álló Dzunics Braniszlav vezetőedző irányításával az együttes az alapszakasz utolsó meccséig harcban volt a rájátszásért, és végül egy bravúros körmendi győzelemmel (a litván Kęstutis Marčiulionis utolsó másodperces kosarával) a hatodik helyen zárt a tabellán. A negyeddöntőben az Albacomp ellen 3-1-gyel maradt alul a csapat, és végzett végül a hetedik helyen. Máig ez volt az utolsó szezon, amikor a felsőházba jutott a kaposvári kosárlabda csapat.

Úgy tűnik, a 2012/13-as évadban újra összejöhet a szép siker. A kaposváriak már a felkészülési időszakban is több olyan eredményt elértek, amire felkaptuk a fejünket, és élesben sem változott a helyzet. Hat forduló után öt győzelem és egy vereség a mérleg, és ami igazi bravúr, hogy a fiúk idegenben veretlenek, és jó játékkal, remek győzelemmel zárták a körmendi és a pécsi fellépést is. Legutóbb a Szegedet sikerül két vállra fektetni a városi sportcsarnokban. A KKK ezek után az első helyen áll a tabellán!

- Természetesen örülünk a jó szereplésnek, de én azt mondom, hogy akkor kell jónak lenni, amikor elolvad a hó, vagyis az alapszakasz vége felé kell úgy teljesítenünk és olyan helyen állni a tabellán, hogy elérjük a célunkat - mondta lapunknak Monok Tibor ügyvezető. - Mindenképpen biztatóak az eddigi eredmények, és annak örülnénk, ha a folytatásban is biztosan őriznénk a pozíciónkat a mezőny első részében. Nagy előrelépés lenne, ha az elmúlt évekkel ellentétben nem az utolsó fordulókban dőlne el a sorsunk, hanem már korábban. Az elmúlt hetek sikereinek több összetevője van: remek légiósokat igazoltunk a nyáron, a magyar mag is kiváló, és ezek a fiúk nem csak a pályán, hanem azon kívül is jól megértik egymást.

A KKK szombaton az Alba Fehérvár otthonában játszik rangadót, egy héttel később pedig a Szombathely elleni hazai derbi következik a sorban. Minden bizonnyal telt ház előtt...

Ezeket olvasta már?