2012. 10. 07., vasárnap, 14:11
Szeptemberben is tovább írta sikertörténetét a kaposvári birkózósport: két bronzérmet és két ötödik helyet szereztek sportolóink a Budaörsön megrendezett veterán kötött- és szabadfogású világbajnokságon. Vadócz Attila kétszer is a dobogóra állhatott.
A civilben büntető bíróként dolgozó sportember jól felkészült az erős versenyre, és a legjobbak között zárt. A tapasztalt versenyző hazai környezetben, a sportiskola és a Nehézatlétikai SE fiataljaival együtt készült fel az országos bajnokságra, és innen jutott ki a vb-re.
- Ha a verseny előtt valaki azt mondja, hogy lesz két bronzérmem, azt csukott szemmel aláírtam volna - árulta el lapunknak Vadócz Attila. - Így utólag, főként a szabadfogást nézve, hogy megvolt a lehetősége a döntős szereplésnek, picit csalódott vagyok. Az első egy-két napon még csak a derekam fájt, azt hittem, megúsztam ennyivel, de aztán jött a többi kisebb sérülés, ami ezzel jár tulajdonképpen. Az utóbbi időben heti hármat edzettem a teremben, emellett rendszeresen elmentem futni is. A fő motivációm a hazai rendezés volt, a folytatásra pedig nagy lökést adhat, hogy nem sokon múlt a fényesebb érem megszerzése. Más kérdés, hogy nem mindegy, a világ mely részén rendezik a jövő évi világversenyt...
Vadócz Attila elárulta: tíz és huszonegy éves kora között birkózott, aztán kimaradt 25 év, de érdemes volt újra elkezdeni. A világbajnokság első mérkőzésén, amikor szőnyegre lépett, némileg váratlanul izgulni kezdett, de rövid időn belül elmúlt a lámpaláz, és már az ellenfélre tudott összpontosítani.
A kaposváriak Bubori Antal és Takács László vezetőedző jóvoltából még két ötödik helyezéssel is gazdagodtak a vb-n.
- Népes mezőny jött össze, és a magyar csapat is nagy létszámú volt - mondta Takács László, a Kaposvári Nehézatlétikai SE vezetőedzője. - Komoly vetélytársakkal birkózhattunk, az én súlycsoportomban például felnőtt világbajnok is volt, és még olyan versenyzőt is láthattunk, aki az idei olimpia kvalifikációs versenyt is megnyerte. Harmicöt év felett már el lehet indulni veterán versenyeken, itt még a 61-65 évesek korcsoportjában is voltak, akik mérlegeltek. A kaposváriak tehát nem csak a felnőtt élmezőnyben és az utánpótlás korcsoportokban bizonyították rátermettségüket, hanem immár az élmezőny tagjai a veteránok között is...