2012. 09. 27., csütörtök, 07:11
Pénteken 18 órakor kezdi meg szereplését a Közép-európai Ligában a kaposvári bajnok és kupagyőztes férfi röplabdacsapat. Az első ellenfél a szlovének Bajnokok Ligája-szereplő sztárcsapata, az ACH Volley Ljubljana lesz.
A Fino-mérkőzések rutinos látogatói bizonyára jól emlékeznek még a Bled csapatára, amely sikert sikerre halmozott az elmúlt években hazája bajnokságában és a nemzetközi porondon. Az együttes a Közép-európai Liga mellett rendszeres résztvevő lett a Bajnokok Ligájában is, és ott is kiválóan teljesített, a 2009/2010-es évadban például a négyes döntőig menetelt.
A társaság az elmúlt öt évben mindig döntőt játszott a Közép-európai Ligában, és háromszor meg is nyerte a sorozatot. A klub időközben székhelyet váltott: terem-problémái miatt a szlovén fővárosba költözött, és immár Ljubljanában fogadja ellenfeleit minden összecsapásán.
Az ACH Volley igazi nemzetközi sztárcsapat. Az együttes keretében a legjobb szlovén játékosok mellett Egyesült Államokbeli, kanadai, brazil, francia és szerb kiválóságokat is találunk. A fiatal szerb szélsőütő, Uros Kovacevic részt vett a londoni nyári olimpián. Szintén nagy név a Franciaországból igazolt center, Borislav Petrovic és az amerikai ütő, Jayson Jablonsky. A klubvezetés edzőt is cserélt a nyári szünetben.
- A szezon elején járunk, így elmondható, hogy egyik csapat sem állt még össze teljesen – mondta Demeter György, a Fino vezetőedzője. - Sok múlik majd azon, hogy milyen lesz az alapjátékunk, mennyire leszünk labdabiztosak, és természetesen sorsdöntő lesz, hogy mennyire lesz hatékony a nyitásunk és a nyitásfogadásunk. Szeretnénk jó mérkőzést játszani szlovén ellenfelünkkel.
Az ACH Volley Ljubljana játékoskerete |
13 Ales FABJAN SLO 183 cm libero |
Vezetőedző: Luka Slabe |