Győzelemmel rajtolt a Fino

2012. 09. 06., csütörtök, 01:12

Megnyerte első felkészülési mérkőzését a Közép-európai Liga küzdelmeire készülő kaposvári férfi röplabdacsapat. A Fino legénysége Dunaújvárosban lépett pályára, és válogatottjait nélkülözve, izgalmas összecsapás végén győzött 3:1 arányban.

A két csapat az elmúlt évek hagyományait követve szoros, kiélezett mérkőzést vívott egymással a Dunaferr otthonában. Az első és a második szett a vendég kaposváriaké volt, a harmadik játékrészben viszont hiába vezetett nagy előnnyel a bajnok, a végén fordítani tudott a házigazda. A negyedik játszmában is a Fino járt előrébb a pontgyűjtésben, és ezúttal a végjátékot is jobban bírta, így végül megnyerte a találkozót. A kaposvári együttesből hiányzott a válogatott Európa-bajnoki selejtezőire készülő Gergye Roland és Dávid Csanád.

- Hosszú ideje nem játszottunk mérkőzést, és ez meg is látszott - kezdte értékelését Demeter György vezetőedző. - A dunaújvárosi ifjúsági válogatott fiataljai előnyben voltak, mert az elmúlt időszakban több találkozón is pályára léphettek. Összességében elégedett vagyok, ez az összecsapás elérte a célját, jól szolgálta a felkészülésünket.

A kaposváriak legközelebb a jövő hét végén lépnek pályára Szlovákiában, a nyitrai felkészülési tornán, ahol a zsolnai együttes lesz az első ellenfelük.

Dunaferr - Fino Kaposvár 1-3 (-21, -23, 23, -24)

Fino: ifj. Laszczik, Geiger, Vajda, Lesznyik, Bozóki, Posztós. Csere: Dömötör (libero), Magyar B., Deák. Vezetőedző: Demeter György.

 

Ezeket olvasta már?