Kaposvári varázslat Ausztriában: Varga Krisztina világbajnok!

2012. 07. 19., csütörtök, 08:04

Varga Krisztina feltette a koronát eddigi szereplésére: az Ausztriában megrendezett junior uszonyosúszó világbajnokság záró napján a 200 méteres uszonyos gyorsúszó szám megnyerésével aranyérmes lett!

A Kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE 16 esztendős sportolója végig nagy formában versenyzett Ausztriában: az első napon egy második és egy harmadik, a második napon pedig egy harmadik helyezést szerzett, csütörtökön pedig fő számában, 200 méteren lépett rajtkőre. Varga Krisztina már a döntő elején az élre úszott, és végig vezetve, csaknem egy másodperc előnynel hódította el az aranyérmet két lengyel riválisa előtt. A somogyi tehetség az első hely mellett annak is örülhetett, hogy három másodperccel javította meg saját egyéni csúcsát.

Varga Krisztina

- Kriszta végig betartotta a megbeszélteket, és taktikusan, jól úszott. Kihozta magából, amit tud - mondta Kovács László mesteredző, aki a helyszínen izgulta végig tanítványa döntőjét.

Az Adorján SE elnök-vezetőedzője negyedik junior világbajnokát köszönthette, Vinkler Péter, Wirtz Melinda és Kovács Zsófia után Varga Krisztina is bekerült a sportág és az egyesület aranykönyvébe.

És még nem volt vége: Varga Krisztina a 4X100 méteres váltó első embereként, élete legjobb idejével nagy részt vállalt abban, hogy a csapat negyedik lett.

A kaposváriak másik válogatott versenyzője, a mindössze 15 éves Pamuki Dávid újoncként, egyéni rekorddal szerzett 10. helyezést 200 méteren.