Varga Krisztina és Pamuki Dávid a világbajnokságon

2012. 06. 13., szerda, 23:43

Az elmúlt évek hagyományait folytatva az idén is rajthoz állhatnak kaposvári sportolók az uszonyosúszók világversenyein. A júliusi ausztriai junior világbajnokságra a Középület-kivitelező Adorján SE két reménysége vívta ki a részvétel jogát.

A 15 esztendős, még ifjúsági korú újonc, Pamuki Dávid három számban, az 50, a 100 és a 200 méteres gumiuszonyos gyorsúszásban indul majd.

- Már a diákolimpián szóba került, hogy esetleg bekerülhetek a válogatottba, az országos bajnokság után pedig eldőlt a kérdés. Legjobb másodikként kapom meg a lehetőséget, és az a célom, hogy minden számban döntős legyek. Ez nekem még tanulóverseny lesz, de jó felkészülés a további világversenyekre - mondta lapunknak Pamuki Dávid.

úszás

A 16 esztendős Varga Krisztina tavaly már részt vehetett az Európa-bajnokságon, és az idén is bizonyította, hogy helye van a válogatottban.

- Nagyon jól skerült az ob, minden számban egyéni csúcsot úsztam - hallhattuk a sportolónőtől. - Négy egyéni számban jutottam ki a vb-re, és emellett még két váltószámban úszok majd a világbajnokságon. Biztosan számít majd, hogy van már nemzetközi rutinom, tavaly már megtapasztaltam, milyen egy világverseny légköre. Döntőt várok magamtól minden számban, és reméljük, össze is jön.

Kovács László meteredző hozzátette: a klubvezetés most azon dolgozik, hogy a két versenyző valóban kijusson a vb-re. A fiatalok megtették a magukét a medencében, és ehhez kellene majd hozzátenni jó pár eurót, amely fedezné a részvétel költségeit.

Ezeket olvasta már?