2012. 06. 10., vasárnap, 18:34
Imponáló fölénnyel, magabiztosan nyerte meg a fiú röplabda Országos Gyermek Bajnokság döntőjét az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia csapata. Kovács Balázs együttese a torna fináléjában 3:0 arányban győzött a dunaújvárosiak ellen.
A somogyiak nem titkoltan a dobogós helyezés reményében utaztak el a gyermekbajnokság hatcsapatos döntőjére, és végül megvalósult a nagy álmuk. Az 1. MCM-Diamant Kaposvári röplabda Akadémia együttese a pénteki csoportkör és a szombati elődöntő után a döntőben sem adott esélyt ellenfelének. A fiúk a dunaújvárosiak ellen léptek pályára, és már a találkozó első perceitől kézben tartották az irányítást. Az első szettet 25:16 arányban megnyerték, és a folytatásban sem engedték kibontakozni ellenfelüket. A második játszma után a harmadikat is sikerült magabiztosan behúzni, így kialakult az örömteli, 3-0-ás végeredmény.
A Kaposvári Röplabda Akadémia a múlt heti ifjúsági bajnoki cím után most a gyermek korosztályban is elhódította az első helyet. Kovács Balázs tanítványai ráadásul egy meccset sem vesztettek az egész szezonban, így összességében teljesen megérdemelten emelhették magasba a trófeát. Szép volt, fiúk, gratulálunk!