2012. 05. 29., kedd, 14:18
Nagyszerűen szerepeltek Ausztriában az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia fiataljai. A simmeringi pünkösdi füves pályás nemzetközi utánpótlás tornán a fiúk elsők lettek, a leány együttes és a vegyes csapat pedig a negyedik helyen zárt.
Ágfalvi Krisztina tanítványai a döntőben a bécsieket győzték le remek játékkal 2:0 arányban. A torna legjobb játékosának Borsi Dánielt választották meg. A lány- és a vegyescsapat egyaránt elverekedte magát a legjobb négyig, így ugyancsak előkelő helyezéssel zárt. A rangos viadalon 39 együttes vett részt, a torna mérkőzéseit 12 pályán rendezték meg. A magyarok kiválóan teljesítettek a nemzetközi mezőnyben, Kaposvár mellett Sümegre is került egy első helyezés, és egyik gárda sem végzett az ötödiknél rosszabb helyen.
A kaposvári mini korosztály a közelmúltban az Országos Mini Kupán is sikerrel teljesített: az Akadémia egy ezüst- és két bronzérmet szerzett a fővárosban. A somogyiak öt csapatot is neveztek a versenyre, és a leányok mezőnyében szereplő kis-mini korosztályú együttes egészen a második helyig menetelt. A fiúk mini és kis-mini korosztálya egyaránt bronzérmes lett.