Pontot mentett a Rákóczi

2012. 05. 06., vasárnap, 19:49

Budapest Honvéd-Kaposvári Rákóczi 0-0. A két 11-est is elhibázó Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vasárnap a bennmaradásért küzdő Rákóczival a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában. A 28. fordulóban következik a 8. helyen álló Sopron, itthon.

A Honvéd már a 13. percben büntetőhöz jutott és emberelőnybe került, miután Graszl szabálytalankodott a kiugró Tchamival szemben, a sértett azonban a keresztlécet találta el a 11-esből. A hazaiak ezt követően mezőnyfölényben futballoztak, de ez helyzetekben nem nyilvánult meg, Supka Attila vezetőedző Tchami helyett becserélte az U17-es válogatott nagy csatárreménységét, Bobál Gergelyt, aki most debütált az élvonalban. A Honvéd így sem lett veszélyesebb, ráadásul a kezezés miatt kapott második 11-esét is kihagyta.

A folytatásban sem tudta kihasználni a kispesti együttes létszámfölényét, s ötlet nélküli játékával nem is szolgált rá a győzelemre, így a Kaposvár értékes pontot szerzett a bennmaradásért folytatott küzdelemben a Bozsik Stadionban.

Bozsik Stadion, 1000 néző, v.: Iványi
piros lap: Faggyas (84.), illetve Graszl (13.)
sárga lap: Tchami (19.), Faggyas (46., 84.), Bobál G. (71.), illetve Haruna (20.)

Budapest Honvéd:
Kemenes - Lovric, Debreceni, Botis, Hajdú N. - Tchami (Bobál G., 21.), Johnson, Ivancsics, Czár (Bozovic, 64.), Vécsei - Délczeg (Faggyas, 40.)

Kaposvári Rákóczi:
Hajdúch - Okuka, Bank, Graszl, Jánvári - Balázs B., Addo, Safaric, Horváth T. (Hegedűs D., 69.), Gujic (Bebeto, 90.) - Haruna (Diallo, 65.)

A veretlen debreceniek 2-1-re győztek vasárnap Győrben, így már a következő fordulóban megszerezhetik az aranyérmet.

A Győr vereségével visszacsúszott a harmadik helyre, a címvédő Videoton kecskeméti sikerével feljött a másodikra.

A forduló meglepetését a kiesés ellen küzdő Pápa szolgáltatta, amely az FTC otthonában győzött.

A tabella:
 1. DVSC-TEVA                27 19   8   -    55-18  65 pont
 2. Videoton FC              27 18   3   6    52-18  57
 3. Győri ETO                27 18   3   6    50-29  57
 4. Budapest Honvéd          27 12   7   8    43-32  43
 5. Kecskeméti TE            27 12   5  10    46-37  41
 6. MVM Paks                 27 10   8   9    40-47  38
 7. Diósgyőri VTK            27 11   4  12    36-38  37
 8. Haladás Sopron Bank      27  8  10   9    36-33  34
 9. PMFC-Matias              27  8  10   9    33-39  34
10. Ferencváros              27  9   6  12    28-30  33
11. Újpest FC                27  8   6  13    33-43  30
12. FGSZ Siófok              27  7   9  11    27-39  30
13. Kaposvári Rákóczi        27  5  13   9    30-40  28
14. Lombard Pápa Termál FC   27  7   6  14    25-36  27
14. Vasas                    27  5   9  13    26-45  24
16. ZTE FC                   27  1   9  17    23-59  12 - kiesett

A 28. forduló programja:

május 11., péntek:
MVM Paks-Vasas 18 ó

május 12., szombat:
Újpest FC-Ferencváros 15 ó
DVSC-TEVA - PMFC-Matias 17:30 ó
FGSZ Siófok-ZTE FC 18 ó
Kaposvári Rákóczi-Haladás Sopron Bank 18 ó
Lombard Pápa Termál FC-Kecskeméti TE 19 ó

május 13., vasárnap:
Videoton FC-Győri ETO FC 16:45 ó
Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 18:30 ó

Ezeket olvasta már?