2012. 04. 18., szerda, 08:04
Kettős jubileum jegyében készül a bajnoki döntőre a Fino férfi röplabdacsapata. A kaposvári klub pontosan 25 évvel ezelőtt jutott fel az NB I-be és 20 esztendővel ezelőtt szerezte meg első bajnoki címét. Most a 14. elsőség elhódítására készülnek.
A somogyi megyeszékhelyen 1947-től van jelen a röplabdasport. Akkoriban már szinte minden gyárnak és üzemnek volt csapata, és egyre népszerűbb lett a játék. Az ötvenes évek egyik jelentős együttese volt a Cukorgyár gárdája, amely a területi bajnokságban ért el sikereket. Az ötvenes években már a női és a férfi csapat is eljutott az NB II-ig, majd a hatvanas években még előrébb lépett a somogyi röplabda.
A fiúk 1964-ben kerültek vissza a másodosztályba, és hosszú évekig meghatározó szerepet játszottak ebben az osztályban. A jól megtervezett utánpótlás-nevelő munka meghozta az újabb sikereket, és felnőtt egy újabb generáció. Az elkövetkező években újabb tehetséges játékosok csatlakoztak a kerethez, a csapat pedig felemásan szerepelt a bajnokságokban. Idő kellett ahhoz, hogy egy-egy új garnitúra beérjen; akkor aztán jöttek a sikerek.
A nagy áttörést a nyolcvanas évek hozták meg, pontosan huszonöt éve, 1987-ben pedig sikerült feljutni az élvonalba. Már 1986-ban is karnyújtásnyira volt a feljutás: a csapat az NB II. nyugati csoportjában mind a 22 mérkőzését megnyerte, és az osztályozót csak rosszabb szettarányával bukta el. Egy évvel később már semmi nem állt a fiúk útjába, a Kaposvári Dózsát senki nem tudta megverni, ráadásul a társaság eljutott a Magyar Kupában a legjobb négy közé, és végül nagy meglepetésre bronzérmes lett.
Akkoriban nagy dolog volt, hogy a férfi röplabdázók feljutottak az élvonalba, fiatal, tehetséges és népszerű társaság vívta ki a diadalt. Huszonöt évvel ezelőtt valószínűleg nem sokan gondolták, hogy egy páratlan sikersorozat kezdődött meg ezekben az időkben...
A többször is névváltozáson átesett csapat 1991-ben jutott be először a döntőbe Kapos Volán néven, és akkor még óriási csatában alulmaradt az Újpest ellen. Egy esztendővel később - pontosan húsz éve! - a Kaposvári Somogy SC már nem hibázta el a végét: az ötödik mérkőzést sikerült megnyerni a Szeged ellen, hazai pályán, húsvétkor, és a kaposvári röplabdázás az első magyar bajnoki címét ünnepelhette.
Aki ott volt a városi sportcsarnokban, máig emlékszik a semmivel össze nem hasonlítható hangulatra, a nagy csatára és a sikerre. A fiúk 1993-ban és 1994-ben is megismételték a remek eredményt, és a történet még ezután sem ért véget. Sőt! Az elmúlt években már egyeduralkodó volt az együttes, amely 2011-ben, immár Fino néven 13. alkalommal is elhódította a díszes serleget.
Idén áprilisban várjuk az újabb, sorrendben immár a 14. aranyérmet... A Kecskemét elleni, három győzelemig tartó párharc szombaton 18 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban.
BAJNOKI CÍMEINK: 1992, 1993, 1994, 1997, 1999, 2000, 2001, 2005, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011.