Szlovák győzelem a kaposvári Nagydíj-döntőben

2012. 04. 01., vasárnap, 18:58

A szlovák válogatott Marián Stangel és Magic Boy nevű lovának győzelmével ért véget a kaposvári Mesterek Tornája Nagydíj-döntője.

A Turi József emlékverseny első helyéért négy nemzet 25 lovasa szállt harcba, és a legjobb magyar helyezést Tóth László érte el, aki második lett Isti nyergében.

A Pannon Lovas Akadémián megrendezett hagyományos, háromnapos évadnyitó viadal döntőjében, az Arany Kör záró fordulójában 140-145 centis akadályok vártak a résztvevőkre. Hamar kiderült, hogy nehéz pályát alakítottak ki a szakemberek: a 25 páros közül mindössze ketten tudták verőhiba nélkül zárni az első fordulót, de ők is kaptak egy-egy hibapontot az alapidő túllépése miatt.

Mesterek Tornája

A második fordulóba heten jutottak tovább, és itt már egymást érték a hibátlan produkciók. Az első hely sorsa a legvégén dőlt el a debreceni Tóth László és a szlovák Marián Stangel között. Végül az időeredmény döntött: a Pozsonyban élő Stangel csaknem öt másodperccel gyorsabb volt, így megérdemelten hódította el az első helyezést, és a vele járó Turi József vándorserleget. A döntő legjobbjai között 10 ezer eurót osztottak szét.

Ezeket olvasta már?