2012. 03. 29., csütörtök, 21:18
Öt szettes találkozót nyert Izsákon a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata. A bajnoki döntőre hangoló somogyiak edzőmérkőzést játszottak a magyar ifjúsági válogatottal.
Az utánpótlás legjobbjai az ukrajnai Európa-bajnoki selejtezőtornán szeretnének majd jól teljesíteni, így mindkét együttes felkészülését jól szolgálta a találkozó. A válogatottba három Fino-tehetség is meghívót kapott, így Gergye Roland, Bozóki Bence és Vajda Tamás ezúttal klubtársaival nézhetett farkasszemet a pályán.
A somogyi szakvezetés továbbra sem mondott le arról, hogy az április 21-én kezdődő, Kecskemét elleni döntő előtt a csapat játsszon még egy nemzetközi felkészülési mérkőzést. Az egyeztetések még tartanak, de annyi bizonyos, hogy ha lesz meccs, azt csak a húsvéti ünnepek után rendezik a somogyi megyeszékhelyen.