2012. 03. 27., kedd, 21:00
Szerdán 18 órától az alapszakasz nyolcadik helye lesz a tét a Kaposvár - Sopron férfikosárlabda bajnoki mérkőzésen. A vasárnapi szegedi produkciót elnézve a somogyiaknak kötélből vannak az idegeik, így ők egészen biztos, hogy bírni fogják a nyomást.
„Összesen két napunk volt a szegedi mérkőzés után, hogy felkészüljünk - mondta a kaposváriak vezetőedzője, Fekete Ádám. - Sok mindenben nem kell egyébként változtatnunk, hiszen a védekezésünk, azt hiszem, teljesen összeállt. Szegeden nagyon kevés pontot dobtunk, így a támadójátékunkon azért van még mit csiszolnunk. Amennyire lehetett, felkészültünk a Sopron játékából. Különösen Thomasra kell majd figyelnünk, hiszen ő a Sopron motorja. Ő az, aki irányítja a támadásokat, aki fazont szab a játéknak. Az a legfontosabb, hogy őt kivegyük. Továbbá a gyorsindításokat kell megakadályoznunk. Molnár András kiválása nem sokban fogja a mi dolgunkat megváltoztatni. Vele erősebb lenne a Sopron, de már nélküle is bizonyították, hogy komolyan kell velük számolni.”
„Felkészültünk a találkozóra, és remélem, hogy nem csak mi, hanem a játékvezetők is - fogalmazott a Sopron szakvezetője, a korábbi szövetségi kapitány, Meszlényi Róbert. - Ilyenkor ugyanis minden egyes ítéletnek súlya van. A Kaposvár igazi erőssége a három légiós, akiket a Lekli-Dávid-Kiss-Szőke magyar mag remekül kiegészít. Nagyjából hasonló kaliberű csapat, mint a miénk. Nagy derbi lesz, az biztos.”