Vaklárma az utcán, csőd a pályán

2012. 03. 25., vasárnap, 21:10

Nehezen térnek napirendre a Rákóczi szurkolói a szombat esti, Siófok elleni megyei futballderbin látottak után. Vasárnap kiderült: a mérkőzés előtt a csapat két idegenlégiósát kommandósok állították meg, és fegyvereket kerestek náluk…

- Megmondom őszintén, elég sok nehézséggel küzdöttünk a héten, így nem voltak túl jók az előjelek a somogyi derbi előtt - mondta a lefújás utáni sajtótájékoztatón a Rákóczi vezetőedzője, Sisa Tibor. - A találkozó első 10-15 percében mi uraltuk a játékot, aztán az első három siófoki kapura lövésből három gólt kaptunk, ami padlóra küldte a csapatot. A találatokat óriási egyéni hibák előzték meg. A második félidőben többet birtokoltuk a labdát, két gólt is szereztünk, de sajnos nincs miről beszélni, mert győzött a vendéggárda. Ez több mint bosszantó.

- A nagyon jól felkészített ellenfelet elsősorban első félidei jó játékunknak és remek küzdőszellemünknek köszönhetően sikerült megvernünk. A mai úgy lett hatpontos mérkőzés, hogy az őszi három után most is elvettünk három pontot a Kaposvártól… - fogalmazott a Siófok szakmai igazgatója, Horváth Károly.

GrumicsNéhány órával a meccs után aztán kiderült, hogy váratlan események árnyékolták be a kaposváriak felkészülését. A fontos mérkőzés előtt a Rákóczi két idegenlégiósa kellemetlen helyzetbe került: rendőrök állították meg autójukat, és névtelen bejelentés alapján fegyvereket kerestek náluk…

- Pár száz méterre a pályától két kommandós autó állította meg játékosaink gépkocsiját: az egyik eléjük, a másik mögéjük állt, majd géppisztolyokkal kiparancsolták őket a kocsiból - mondta a Rákóczi ügyvezetője, Illés János.- A későbbi magyarázat szerint fegyveres rablókat kerestek egy szerb rendszámú autóban, és ennek esett áldozatául a két futballista, nem túl szerencsés időpontban. Boris Gujicot láthatóan megviselték a történtek, ez meglátszott a pályán nyújtott teljesítményén, és természetesen Miroslav Grumic sem volt az eset után túl jó állapotban.

Grumic a Pápa és az Újpest elleni meccsel ellentétben ezúttal nem szerzett gólt, Gujicot pedig még az első félidőben le kellett cserélni. A Rákóczi hiába pörgött fel a második félidőre, csak két gólt tudott ledolgozni az összeszedett hátrányból. A tabellára és a sorsolásra nézve megállapítható, hogy a zöld-fehérek nehéz helyzetbe sodorták magukat, és több váratlan botlást már nem engedhetnek meg maguknak. Az együttesre két idegenbeli találkozó vár, előbb Pakson, majd Győrben, aztán a Diósgyőr vendégszerepel a somogyi megyeszékhelyen.

Nincs más választás: el kell kezdeni gyűjtögetni a pontokat, ha nem akarjuk az NB II-ben végezni...

Ezeket olvasta már?