zöldpont Mozgásra fel!

2012. 03. 20., kedd, 14:24

Több mint négyszázan vettek részt a Kaposvári Zöldpont Életmódklub idei első eseményén, a zselici gyalogtúrán. A hagyományos márciusi erőpróba résztvevői három táv közül választhattak a napos, tavaszias időben.

zöldpont életmódklub

Fiatalok és idősek, iskolai csoportok és családok gyülekeztek a Gárdonyi iskola előtt a Zöldpont Életmódklub idei első rendezvényén. Az időjárás ezúttal a szervezőkkel volt.

- Nagyon sokan vagyunk, elégedett vagyok. Hét iskola nevezett, jöttek tehát csoportosan is, és az ország minden részéből érkeztek túrázók - mondta a Kaposvári Zöldpont Életmódklub elnöke, Fodor Péter. A csoportos és az egyéni indulók számát összeadva aztán kiderült: összesen 404-en vállalták a kihívást ezen a délelőttön.

A bátrabbak 31 kilométeres túrára indultak, de a 17 és a hét kilométeres táv is népszerű volt az indulók körében. Az általános iskolákat a kaposvári Kodály, a Kisfaludy, a Lorántffy és a Benedek Elek, valamint a bárdudvarnoki intézmény képviselte, a középiskolák közül pedig a Munkácsy és a Széchenyi vett részt a rendezvényen.  Minden induló olimpiai ötpróba pontokat is gyűjthetett.
A Zöldpont Életmódklub tavaszi eseménysorozata április 14-én a futópróbával folytatódik a jégcsarnoknál, május 12-én pedig a zselici kerékpártúra következik a sorban a Gárdonyi iskolától, ugyancsak három távon.

A Zöldpont Életmódklub 2012-es programja:

április 14. szombat
Ötpróba London 2012 Tavaszi Futás (7/14/28 km)
Kaposvár, Jégcsarnok

május 12. szombat
Ötpróba London 2012 Katica Tanya Zselici Kerékpártúra (20, 40, 80 km)
Kaposvár, Gárdonyi Géza Tagiskola

augusztus 11. szombat
Katica Tanya Betyár Maraton és Félmaraton
Éjszakai Teljesítménytúra (25, 43 km)
Patca, Katica Tanya

szeptember 29. szombat
Katica Tanya Zselici Kerékpártúra (20, 40, 80 km)
Kaposvár, Gárdonyi Géza Tagiskola

október 6. szombat
XV. Katica Tanya Zöldpont Tájékozódási Túraverseny
Patca, Katica Tanya

november 17. szombat
Zselici Gyalogtúra (7, 15, 30 km)
Kaposvár, Gárdonyi Géza Tagiskola