Újpesten folytatja a Rákóczi

2012. 03. 16., péntek, 10:27

Újabb nehéz bajnoki mérkőzés vár a Rákóczi futballcsapatára. A kaposváriak a Pápa elleni kétgólos siker és a keddi, debreceni döntetlen után Újpesten lépnek pályára pénteken 18 órakor.

- Nagy múltú, patinás csapat az Újpest, és nem téveszthet meg minket, hogy mögöttünk állnak a tabellán - mondta Sisa Tibor vezetőedző. - Ismét nehéz, küzdelmes mérkőzésre számítok, és ha sikerül úgy játszanunk, mint a Pápa és a Debrecen ellen, akkor biztos vagyok benne, hogy nem térünk haza pont nélkül a fővárosból.

A kaposváriak 19 forduló után a 11. helyen állnak, vagyis két helyezéssel előzik meg a fővárosiakat. Egy győzelem vagy egy idegenbeli pontszerzés sokat számítana a bennmaradásért folyó küzdelemben. A két csapat eddigi 25 mérkőzéséből tizennégyet nyert az Újpest, a Rákóczi háromszor győzött, nyolc találkozó pedig döntetlenre végződött. A fővárosban eddig mindössze egyszer tudtak nyerni a kaposváriak, itt az ideje javítani a mérlegen...

Ezeket olvasta már?