Nyár végéig heti három alkalommal éjszakai távcsöves bemutatókra várják a csillagászat kedvelőit a Zselici Csillagparkban

2025. 07. 11., péntek, 19:10

A Zselici Csillagpark nyár végéig heti három alkalommal – csütörtökön, pénteken és szombaton – várja az érdeklődőket esti távcsöves csillagászati programjára.

A bemutatók minden alkalommal napnyugta után körülbelül egy órával kezdődnek, és hozzávetőleg két órán át tartanak – derül ki a csillagpark Facebook-oldaláról.

A résztvevők a program során először szabad szemmel figyelhetik meg az égbolton kirajzolódó csillagképeket, amelyeket lézerceruzával is „kirajzolnak” a szakemberek. Ezután távcsövek segítségével különféle égitesteket is bemutatnak, köztük olyanokat, amelyek egyébként szabad szemmel nem láthatók.

Derült, holdfénymentes éjszakákon a Tejút is megfigyelhető lesz, de az érdeklődők gyakran láthatnak majd repülőgépeket, műholdakat, sőt, ha szerencséjük van, akkor a Nemzetközi Űrállomás átvonulását is szemügyre vehetik. Augusztus végére már a Szaturnusz is elérhető lesz a távcsöves bemutatók során.

A Zselici Csillagpark kiemeli: a program késői kezdési időpontja és hossza miatt elsősorban 10–12 éves kortól ajánlott a részvétel.

A bemutatókra előzetes regisztráció szükséges, amely e-mailben, telefonon vagy Messenger-üzenetben lehetséges.