2024. 05. 27., hétfő, 21:10
Bár Magyarországon az elmúlt két évben tapasztalt növekedéshez képest idén mérsékeltebb eredményeket várnak a szakemberek, a piac így is több milliárd forinttal fog bővülni.
Utánpótlásban nincs hiány, tavaly a heti átlagos játékidő már 6 óra volt, 2018-ban még csak 3,5 órát mutatott ez az adat, ráadásul a játékosok forintok tízezreit fizethetik ki akár egy hétvége alatt is.
A piac ugyan dinamikusan bővül, ám az elmúlt két év gazdasági nehézségei miatt egy visszafogottabb növekedésre számít – közölte Vass Dorottya videójáték-szakértő. 2024-es adataik még nincsenek, ám a növekedés így is milliárdokban lesz kifejezhető.
A videójátékokkal játszó felnőtt férfiak aránya eléri a 65 százalékot, és a nők 54 százaléka szokott játszani. A legnagyobb arányban a 18-25 éves korban lévők játszanak (79 százalék).
A piac az elmúlt évtizedekben folyamatosan szárnyalt, amely a Statista számsora szerint tavaly már súrolta a 250 milliárd dollárt, az idén pedig a 280 milliárdot is meghaladhatja. Meglepő módon nem kevesebb a női játékos, mint a férfi. Az Egyesült Államok és Kína vezeti a bevételi listát, utóbbi országban volt tavaly a legtöbb játékos: közel 700 millió.
Az előrejelzések szerint a videójátékpiac a következő négy évben is közel 9 százalékos éves növekedési ütemet fog tartani, ami 2027-re már 360 milliárd dollárnál is nagyobb forgalmat eredményezne.
Az S&P Global Market Intelligence Kagan szerint a legnagyobb kiadók, köztük a Microsoft, a Sony és az Electronic Arts, jelentős összegeket fektetett be új projektekbe, további növekedésre számítva, ám végül is idén várhatóan némileg vissza kell fogni költéseiket.
A Reacty Digital is hasonlóképpen látja. A koronavírus-járvány töréseket okozott az ellátási láncokban, ezzel jelentős áruhiányt eredményezve. Az iparágban megmutatkozó gondok ellenére a cégek nagyon komoly összegeket fektetnek be a fiatalok elérése érdekében.
A gyerekek videójátékozási szokásairól, a szülői aggodalmakat részletesebben és azok valóságalapját az eNET Kft. kutatása vizsgálta – hívta fel a figyelmet Vass Dorottya.
Ezek ismeretében kijelenthető, hogy van valóságalapja ennek az aggodalomnak, a szülők 69 százaléka tud olyan videójátékozás alatti eseményről, amiből akár gond is lehetett volna. Tízből négy szülő nem is engedélyezte volna ezt a tevékenységet, ha gyermeke előre rákérdez (például: idősebbeknek való játékkal játszik, vagy idegenekkel beszélget).
A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hiába könyörög a szülő, hogy a gyerek játsszon ingyenes videójátékot, a fizetősek sokkal jobbak, és egy hétvége alatt több tízezer forintba is kerül a játékszenvedély. A kifejezés nem túlzás, az Egészségügyi Világszervezet már bejegyzett mentális zavarként ismeri el a videójáték függőséget.