Térítésmentes nyelvtanulás egy magyar applikációval

2024. 01. 04., csütörtök, 13:06

Az újévi fogadalmak egyik legnépszerűbb tétele a nyelvtanulás, ez azonban sok esetben az időhiányon, az anyagiakon vagy épp a nehezen követhető tananyagon hamar el is bukik.

Egy magyar fejlesztésű applikációval azonban most térítésmentesen tudnak tanulni a KRÉTA fiókkal rendelkező magyar köznevelésben tanuló diákok, ráadásul a gyerekek is nagyon megszerették az alkalmazást a tesztidőszak alatt.

A KRÉTA rendszert a legtöbb felhasználó adminisztrációs felületként ismeri, de számos olyan funkcióval is rendelkezik, amely a diákok és a pedagógusok számára egyaránt rendkívül hasznos. Ilyen az Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM) is, mely játékos módon segíti a gyerekek nyelvtanulását a saját szintjükön alapfoktól egészen az emelt szintű érettségiig, ezáltal ingyenes nyelvtanulást biztosítva.

A modul azok számára is hasznos lehet, akik nyelvvizsgára készülnek, illetve azon fiatalabb diákok is sokat profitálhatnak belőle, akik még távol vannak ugyan az érettségitől és a nyelvvizsgától, de fontos számukra a nyelv minél mélyebb elsajátítása.

Miholics Zoltán, az IFM szakmai vezetője elmondta, a fiatalok igényeihez igazodva videótartalmak állnak a több ezer elérhető lecke középpontjában, amelyek egyszerre bővítik a szókincset, javítják a kiejtést, illetve fejlesztik a beszédkészséget és a nyelvtani tudást.

Miholics Zoltán nyelvtanárként kollégáival együtt a koronavírus-járvány kirobbanását követően szembesült azzal, hogy a távoktatás miatt újfajta szemléletmódot kell beépíteni a tanítási módszerekbe, aminek elengedhetetlen részét képezték a különböző online alkalmazások. A pedagógus elmondása szerint bár korábban is használtak ilyen applikációkat, egy csapásra nagyobb szükség lett rájuk és nélkülözhetetlenné váltak.

A pécsi nyelvtanárnak nem sokkal később egy továbbképzésen mutatták be a magyar fejlesztésű appot, amit egy együttműködés keretein belül volt lehetőségük tesztelni az iskolában.

„Nagyon megszerettem nemcsak én, hanem a kollégáim, és ami a legfontosabb, a diákjaim is, így nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a KRÉTA-val azon dolgoznak, miként integrálhatnák az alkalmazást a magyar köznevelésbe. Ennek eredményeként jött létre tulajdonképpen az Idegennyelvi Felkészítő Modul, azaz IFM” – mutatott rá.

Miholics Zoltán szerint ugyan a KRÉTA rendszert a legtöbben még mindig csak adminisztrációs rendszerként ismerik, ahol a pedagógusok üzennek a szülőknek és beírják az érdemjegyeket, az ingyenes nyelvtanulási és nyelvtanítási lehetőséget is egyre több diák és tanár kezdi megismerni és megkedvelni. Nem véletlenül, hiszen páratlanul gazdag tárház áll a tanulók rendelkezésére, ami ráadásul a nemzeti alaptanterv elvárásaihoz is maradéktalanul igazodik.