2015. 10. 08., csütörtök, 13:27
Október 25-én, vasárnap hajnalban 3 órakor 2 órára, egy órával vissza kell állítani az órákat, ezzel elkezdődik a téli időszámítás. Jelenleg a kutatók megosztottak abban a kérdésben, hogy a számok alapján van-e értelme az óraátállításnak.
Az emberek közérzete általában rosszabb lesz a téli időszámítás kezdetekor, mivel innentől kezdve tudatosul bennünk, hogy vége a nyárnak és jönnek a hideg, sötét téli hónapok. Az őszi óraátállítással térünk vissza a csillagászatilag indokolt időszámításhoz, amit az órák tavasszal történő előreállítása miatt vesztünk el.
Az első óraátállítás 1976-ban jött létre, mégpedig az első olajárrobbanás után Franciaországban. Azt mondták, hogy ennek bevezetésével 300 ezer tonna kőolaj energiát lehet megspórolni. Innen is látszik, hogy mennyire sok köze van az átállításnak az energiához. Ezért kell szem előtt tartanunk azt, hogy ha nem lenne óraátállítás, akkor nem tudnánk annyi energiát megspórolni a saját javunkra. Viszont eléggé megoszlanak a vélemények, ugyanis van a másik oldal, miszerint annyi energiát már nem vagyunk képesek megtakarítani, mint régen, mert 1980 óta megváltozott az energiafogyasztási szokás.
Az okos telefonok, számítógépek, újabb tv készülékek már önállóan átállnak az óraátállításra, viszont fokozottan figyelni kell a karórák, régebbi ébresztőórák, gépjárművekben lévő órák beállításait, ugyanis azok nem állnak át automatikusan az új időszámításra ezért emiatt akár kellemetlenségeink is lehetnek!