Ilyen, amikor Finnországban valaki befogja a Rádió Most műsorát

2015. 08. 15., szombat, 08:10

Hihetetlen, de igaz! Egyesek jó szórakozásnak gondolják, hogy több ezer kilométerre lévő városok rádióadásait fogják be a vevőikkel. Marko Brask még tavaly júniusban hangolt rá a 91.2-es frekvenciára Finnországban. Döbbenet!

Na jó, annyira azért nem kell rácsodálkozni, hiszen a jelenség nem ismeretlen.

Marko pénteken írt levelében nem kevesebbet állít, mint hogy 2014. június 6-án magyar idő szerint 12 óra 21 és 12 óra 23 között rögzített egy műsorrészletet a 91.2-es frekvencián.

- Több mint 25 éve fő hobbim a nagy távolságú FM rádióhallgatás. Megpróbálok külföldi rádiókat hallgatni, amikor az ionoszféra különleges állapotai alkalmat adnak rá. Ez évente körülbelül tíszer történik, főleg nyáron, amikor a jelek visszaverődnek a Földre az "ionizált felhőkről" kb. 100 km magasságból - írja levelében Marko.

Akár 20 ezer kilométerre is visszaverődhetnek

Az ionoszféra, vagy más néven Heaviside-réteg (a felfedezője után) a földfelület feletti 50-400 km magasságok között helyezkedik el.

Normál körülmények között a 41-860 MHz-ig terjedő URH sávok távolsági vétele nem lehetséges, mivel ezeket a hullámokat az ionoszféra nem veri vissza, hanem kiengedi őket a világűrbe (pont ezért van lehetőségünk rádiós kapcsolatot létrehozni az űrállomással is például). Mivel nincs visszaverődés és a hullámok közel egyenesen terjednek, ezért e rádióhullámok hatótávolsága nem haladhatja meg jelentősen az optikai látóhatárt.

Az ionoszférán belül csak rendkívüli esemény hatására van mód távolsági URH vételre. A rádiózás számára kedvező körülmények között előfordulhat, hogy mégis visszaverődik a hullám a gázokkal telített ionoszféráról, így az ismételt visszaverődéseknek köszönhetően előfordulhat akár 20 000 km-es áthidalás is.

Ezen körülmények közül érdemes megemlíteni a földfelszíntől kb. 300 km-re elhelyezkedő F2 rétegben létrejövő ionoszféra viharokat, melyek hatására a közepes földrajzi szélességeken lecsökken az ionkoncentráció és ezáltal a visszaverő képesség, míg az egyenlítői szélességeken erősen felerősödik az. Ez az egyenlítői F-szóródás előszeretettel lép fel a maga napfoltok időszakában. Ilyenkor a 60 MHz-ig terjedő frekvenciák akár 20 000 km távolságból is vehetőek. Ritkán az egyenlítőtől távolabb is fellép az F2 szóródás, így ott is elősegíti a több 100 km-es adás-vételi lehetőséget.

Gyakoribb jelenség az 50-100 km-es távolságban lévő D-rétegben előforduló ionoszféra-előreszóródás. Ez a mintegy 70 km-es magasságban lejátszódó turbulens légmozgások hatására keletkezik. Ekkor olyan erős ionkoncentráció keletkezik a D-rétegben, hogy a 60 MHz-ig terjedő frekvenciák akár 1000-1500 km távolságban is észlelhetőek.

Sokan egyfajta hobbinak tekintik ezeket a néhány másodperces adásokat elcsípni. Ha sikerült az állomást beazonosítani, akkor az FM-vadász felveszi a rádióval a kapcsolatot és valami ereklyét kér tőlük - pl. egy stábfotót.

Marko levele változtatás nélkül:

Rádió Most
Kossuth Lajos utca 6
Kaposvár,
HUNGARY
Espoo, 2015.08.14

Hello és üdvözlet Finnország déli részéből!

Nevem Marko Brask, 46 éves vagyok és Espoo városában élek, ami a főváros, Helsinki környékén fekszik.

Jó hírem van Önöknek: Azt hiszem hallottam rádióállomásukat éppen itt, Finnországban! 

Igen, ez igaz!  2014.06.06, ekkor történt 1221-1223 magyar idő szerint a 91.20 MHz frekvencián.

Több mint 25 éve fő hobbym a nagy távolságú FM rádió hallgatás. Megpróbálok külföldi rádiókat hallgatni, amikor az ionoszféra különleges állapotai alkalmat adnak rá. Ez évente körülbelül 10-szer történik, főleg nyáron, amikor a jelek visszaverődnek a Földre az “ionizált felhőkről” kb. 100 km magasságból.

Ez egy rendkívül izgalmas hobby, mert soha nem lehet előre tudni, hogy Európa melyik részéből kezdenek az állomások hallhatóvá válni. A vétel néhány másodperctől több percig is eltart, a jelek pedig nagyon erősek és tiszták lehetnek.

Professzionális vevőberendezést használok: A rádióm egy Sony SA5ES, 8 elemes Yagi típusú nagynyereségű antennával.

Ezen hobby mellett szeretek különféle sportokat művelni 9 éves fiammal és feleségemmel.

Köszönet az érdekes programért! Kérem, hallgassák meg a csatolt MP3 fájlt.

Hálás lennék, ha válaszolnának nekem email-ben, hogy a csatolt felvétel valóban az Önök rádiójának programját tartalmazza-e.

Ha valamikor Finnországba jönnek ne habozzanak kapcsolatba lépni velem.

Szivélyes üdvözlettel,

Marko Brask

Espoo
Finland
Facebook: "Marko Brask"
ps. Ezt a levelet egy magyar rádió rajongó barátom segítségével írtam.