2015. 01. 06., kedd, 05:57
Kevesebbet alszanak azok a gyermekek, akiknek a szobájukban okostelefon vagy táblagép van – derül ki egy hétfőn közzétett amerikai tanulmányból.
A Pediatrics című orvosi szaklapban megjelent írás szerint a "kisképernyős" eszközök esetén tapasztalt alváshiány csekély mértékben felülmúlta azokat az eseteket is, amikor a gyerekek televíziókészülékkel aludtak egy szobában.Az eredmények szerint azok a gyermekek, akiknek a szobájukban okostelefon vagy táblagép volt, éjszakánként átlagosan 21 perccel aludtak kevesebbet, és gyakrabban érezték magukat kialvatlannak, mint azok, akiknél nem voltak ilyen eszközök. A televíziókészülékkel egy szobában alvó gyerekek naponta átlagosan 18 perccel aludtak kevesebbet társaiknál.
A Kaliforniai Egyetem kutatói úgy vélik: a kisképernyős eszközök, valamint a képernyő előtt eltöltött idő kapcsolatba hozható a kevesebb alvással, a képernyők által kibocsátott fények hatására kevesebb melatonin, vagyis alvást segítő hormon termelődik ugyanis. Emellett a telefon közelében alvókat vélhetően zavarhatja a szöveges és chat üzenetek érkezését jelző rezgés.
Egy decemberben publikált kutatás felhívta a figyelmet arra, hogy rosszabbul alszanak, és többször panaszkodnak álmosságra napközben azok a felnőttek, akik háttérvilágítással rendelkező e-könyv-olvasókat használnak elalvás előtt. Tudósok szerint a jelenség mögött az ember biológiai órája, a cirkadián ritmus áll, amelyet megzavarnak az elektronikus eszközökből áradó, speciális, rövid hullámú és általában kékes színű fények.