Magyar találmányok Színesben a világ – Goldmark Péter Károly

2012. 02. 19., vasárnap, 12:45

Emlékszem rá, amikor a szüleim színes tévét vettek, és az addig nézett fekete-fehér tévé bekerült egy másik szobába. Csak a kettes csatornát néztük rajta, ha azon volt egyáltalán valami érdekes.

Napjainkban átlagosan mintegy 4,8 órát töltünk el a tévé képernyője előtt, és elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ne színesben nézzük. A tévéműsor színessé tétele is egy magyar ember, Goldmark Péter Károly nevéhez fűződik.

Goldmark Péter 1906-ban született Budapesten. A Károly nevet később vette fel, híres zeneszerző nagybátyja tiszteletére. A zenéhez ő is vonzódott, élete végéig muzsikált, még a híres klarinétos Benny Goodman partnere is volt. Még jobban izgatta azonban a fizika, rendkívüli műszaki tehetségével már középiskolás korában kitűnt. Nem csoda hát, hogy amikor családjával 1920-ban, Bécsbe emigrált, a bécsi műszaki egyetemre jelentkezett. Ezután Berlinben folytatta tanulmányait, a charlottenburgi műszaki főiskolán tanult, és dolgozott Gábor Dénes mellett, aki felismerte a fiatal kutató tehetségét, és további kutatásokra ösztönözte.

magyar találmányok

Goldmark intenzíven érdeklődött az akkor még gyermekcipőben járó televíziózás iránt, és huszadik születésnapjára sikerült berendezésének 2,5 x 3,8 centiméteres képernyőjén képet előállítania. 1935-től az amerikai CBS hírközlési társaság munkatársa lett. Csakhamar felhagyott a mechanikus televíziós berendezésekkel folytatott kísérleteivel és az elektronikus televíziós készülékekkel kezdett foglalkozni. 1940. szeptember 4-én mutatta be a világ első színes televízióját. A CBS 1941 júniusában kezdte meg Goldmark módszerével a naponkénti kísérleti adást, de csak 1950. január 12-én lépett a nyilvánosság elé a színes televízió-adással.

Goldmark a következő években még számos találmányt adott a világnak. Többek között a belső szervek vizsgálatára kidolgozta egy mini orvosi televízió alkalmazásának elméletét és gyakorlatát. Nevéhez fűződik a "hosszan játszó" (LP), azaz a mikrobarázdás hanglemez kifejlesztése 1948-ban. Kidolgozta a televíziós képek "konzerválási" eljárását, az Electronic Video Recorderrel (elektronikus képfelvevővel), amely filmszalagokon, elektronikusan tárolta a képet és a hangot. Fekete-fehér prototípusát 1969-ben mutatták be.

Goldmark 1954-től 1972-ig a CBS igazgatója volt, majd megalapította saját Goldmark Communication Cooperation nevű cégét. Már 71 éves volt, amikor az Egyesült Államok elnökétől, Jimmy Cartertől megkapta a tudományos munka legmagasabb amerikai elismerését jelentő nemzeti tudományos érdemérmet. A színes televízió, a mikrobarázdás hanglemez és a képmagnó kifejlesztője 1977. december 7-én, autóbalesetben hunyt el.

Olvassa el cikkünk alján kapcsolódó írásunkat Selye Jánosról!