Kaposvári legendák 24. – A Zselici Csillagpark

2023. 12. 24., vasárnap, 13:32

December 22-e volt idén a csillagászati tél kezdete, ezen alkalomból muszáj megemlíteni Somogy kiemelkedő csillagászati központját, a Kaposvár közelében található Zselici Csillagparkot.

2009-ben a Zselic Európában az elsők között nyerte el a Csillagoségbolt-park címet, miután a Nemzetközi Csillagoségbolt Szövetség mérései igazolták, hogy az égbolt mesterséges megvilágítása, a fényszennyezés elhanyagolható mértékű a Zselic egész területén.

Ezután nem sokkal, 2012 őszén a parkfejlesztés-engedélyezési tervek, majd a kiviteli tervek készültek el, és 2013. november 21-én letették a csillagvizsgáló alapkövét. A park komplex fejlesztése keretében az épület Erdélyi-Gáspár Judit és Erdélyi Róbert építészek, valamint Barna Orsolya, Pucsek Viktor és Balázs Mátyás belsőépítészek tervei alapján készült el, a Csillagpark 2015 nyarától látogatható.

A Zselici Csillagpark alapvető koncepciójában egy olyan átfogó, a természethez és a csillagászathoz szorosan kötődő beépítés szerepelt, amelynek legfőbb elemei egy központi épület, egy kilátótorony és az éjszakai útvonalak nyomvonalán létrehozott öt pihenőpont megvalósítása volt. A projekt főbb célkitűzései: a turizmus fejlesztése, ismeretterjesztés, szemléletformálás, a figyelem felhívása a környezettudatos gondolkodásra és a természet szeretetére. 

A pihenőhelyek a környék természeti értékeit, építészeti és táji jellegzetességeit hivatottak bemutatni az idelátogatóknak. A kilátó felső szintjéről, majdnem 300 méter tengerszint feletti magasságból északra akár a Badacsonyig, déli irányban pedig a horvátországi Papuk hegységig is ellátni, de a Mecsek vonulatai is tisztán kirajzolódnak páramentes időben.

A turisztikai célok mellett kutatási célokat is szolgáló, 600 négyzetméter alapterületű csillagvizsgálóban lehetőség van a csillagos égbolt távcsöves megfigyelésére, környezet-, illetve természetvédelmi előadások, konferenciák tartására, filmek vetítésére, valamint az erdőgazdaság munkájának megismerésére.

Az épületben állandó és időszaki kiállítások is helyet kapnak. A természeti kiállítás a Zselic élővilágát mutatja be, különös tekintettel a szürkületben és éjszaka aktív állatokra. A csillagászati kiállítás fő eleme a meteoritgyűjtemény, de csillagászati témájú időszaki kiállításoknak is helyet ad a csillagvizsgáló. Az ötvenhárom férőhelyes planetáriumban csillagászati, természeti és környezetvédelmi témájú tudományos ismeretterjesztő, teljes kupolás filmeket vetítenek.

Forrás:
építészfórum.hu
kaposvar.hu: A zselici csillagpark
termeszetjaro.hu