Kaposvári legendák 11. – A tűzoltók védőszentje

2023. 09. 24., vasárnap, 12:58

Története során Kaposvárt sem kerülték el a természeti katasztrófák. Az árvíz és a szélviharok mellett a tűzvészek is veszélyt jelentettek a városra. Nem véletlen, hogy 2003 óta Szent Flórián vigyáz a városra a Teleki és a Városház utca találkozásánál épült társasház tetején.

1802-ben majdnem döntő módon szólt bele a város életébe a tűzvész. 1840-ben Toponáron, 1908-ban pedig Kaposszentjakabon is hasonló veszély fenyegette a településeket. Ekkortájt a malomtüzek sem mentek ritkaságszámba: 1850-ben leégett a Vár utca végén álló vízimalom, 1913-ban a Kanizsai utcai Anna Gőzmalom és a Hirschmann-féle Fő utcai gőzmalom is.

1889 nyarán tűzesetek egész sora keletkezett Kaposváron. A tettest egészen augusztusig nem sikerült kézre keríteni. Egyszer a betegsége miatt virrasztó Kardosné vette észre, hogy a Zárda utcai ház ereszénél valaki meggyújtott egy gyufát. „Azonnal kimennek, s a gyújtogatót felismerve, már nevén szólították meg: hogy mit akart elkövetni? Rendőrökért futottak, kik két csoportban, két utcán mentek a gyújtogató üldözésére, a Zárda és főutcán, hogy okvetlenül találkozhassanak vele. El is fogták, hazamenni akarván szállására, s bekísérték a városházához.” (Somogy, 1889. augusztus 20.)

Mint kiderült, az elkövetőt Ifland Józsefnek hívták, aki kihallgatása során bevallotta, hogy többnyire bosszúból gyújtogatott. Egyszer azért, mert nem hiteleztek a számára, máskor azért, mert kiutasították a helyről. Az állomások közelében található cselédházaknak pedig azért kellett égniük, mert azt hallotta, hogy azok a szalmaviskók csak a szemet sértik. Arra is fény derült, hogy a fiatalember korábban a Kaposvári Önkéntes Tűzoltóegylet tagja volt. Erre a hírre több tűzoltó kijelentette, hogy kilép az egyesületből, alig tudták őket marasztalni.

Azonban nem ő volt az egyetlen gyújtogató Kaposvár történetében. 1918 decemberében a belvárosi üzleteket kifosztó részeg katonák és a melléjük szegődött csőcselék okoztak tüzet, 2001 nyarán pedig azok, akik az APEH Somogy megyei nyomozóhivatalának kaposvári bűnjelkezelő irodáját lobbantották lángra.

Az utóbbi évtizedek sem voltak szikramentesek. 2003 szeptemberében több napig égett a Kométa 99 Kft. ötszintes Pécsi utcai hűtőháza, 2010 januárjában pedig a Rákóczi téri SZÜV-székház magasföldszintjén keletkezett tűz.

Schrammel Imre keramikusművész alkotása ezért is illik kiválóan a kaposvári magaslatba. A tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak közel négy méter magas, üvegszállal megerősített, finombetonból készült, kéttonnás szobrát 2003. június 6-án helyezték el tizenhat méter magasan, a Teleki és a Városháza utca találkozásánál épült társasház tetején. A helyszínválasztás indokolt volt, hiszen az épületet korábban is „Flórián háznak” nevezték a szemközt látható régi tűzoltószertár miatt.

Forrás:
Nagy Zoltán: Szent Flórián vigyázó tekintete előtt
Amikor a vörös kakas kukorékolt