2022. 05. 24., kedd, 13:20
A Pécsi Korai Fejlesztő három munkatársa által összeállított mesekönyvcsomag különlegessége, hogy nem csupán egy, hanem mindjárt négy elengedhetetlenül fontos területen támogatja a gyermekek képességfejlődését. A szülők a könyvcsomagnak hála a nagymozgás, a finommotorika, a gondolkodási műveletek illetve a beszéd, kommunikáció megsegítését érhetik el otthon, családi környezetben.
A csomag azért nagy segítség a szülőknek, mert ugyan nagy kínálat van külön az egyes területek fejlesztésére, de nem tudunk más ilyen komplex foglalkoztató feladatgyűjteményről. Biztonságot jelenthet a szülőknek még az is, hogy a feladatokat olyan több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező pedagógus szakemberek állították össze, a 2-6 éves korú gyermekek képességfejlődésének megsegítésére, akik mindennapjaikban is ezen a területeknek a fejlesztésével foglalkoznak az adott korosztályban. Így a PanDani kalandjai egy olyan kivételes mesekönyvsorozat, melyben minden meséhez fejlesztő feladatgyűjtemény, sok mozgással kísért mondóka és játék is tartozik.
Gyakran előfordul, hogy a fent említett négy területből egyik - vagy akár több is - nem a gyermek életkorának megfelelő szintű fejlettséget mutat. Ennek oka az esetek egy részében, hogy a gyermek bizonyos jellegű feladatokat nem végez, nem gyakorol. Sokszor előfordul, hogy a kedvelt tevékenységek gyakorlása háttérbe szorítja a más jellegű tevékenységekkel való foglalkozást. A szülők esetenként nem is „erőltetik” ezeket a nem kedvelt tevékenységeket, azonban szem előtt kell tartani, hogy adott tevékenységek nem gyakorlása bizonyos idegpálya-kapcsolatok kialakulásának hiányához vezet.
A feladatokat összeállító szakemberek fontosnak tartották még, hogy visszahozzák a régi dicső fényét a verses meséknek, frissítsék a magyar mondókatárunkat, mert ezek anyanyelvünk szépségének ékes bizonyítékai. Így a meséhez kapcsolódóan 15 mozgással kísért mondóka is született, melyek önmagukban is mind a négy fejlődési terület támogatására alkalmasak.
A négy fejlődési területre meghatározott játékos feladatokkal abban segítik a szülőt, hogy gyermekük fejlődése harmonikusabb és optimálisabb legyen, tesszik mindezt úgy, hogy közben az egész család számára minőségi közös időtöltést kínál a fejlesztő mesecsomag.
A csapat nem szeretni itt megállni, a kis pandánknak köszönhető úton tovább haladnak, és saját magunkat is fejlesztve, további mesék és játékok kerülnek folyamatosa a portfólióba.
Különleges segítséget jelenthet még az is, hogy kérdés, bizonytalanság esetén a szülőknek lehetőségük van egy alapítványon keresztül válaszokat kapni a gyermek fejlődését illetően.
Rendelés: www.pandani.hu




