2021. 06. 10., csütörtök, 08:32
Június 10-e a szecesszió világnapja. Ma sokan rácsodálkozunk a szecesszió felfutásának rövid ideje alatt létrejött remekművekre az építészetben, a festészetben és az iparművészetben.
Az épülettervezés két nagy szecessziós csillaga: a spanyol Antoni Gaudí (1852–1926) és a magyar Lechner Ödön (1845–1914) egy napon haltak meg, mindketten június 10-én. Lechner Budapesten, Gaudí Barcelonában. A Szecessziós Magazin című internetes folyóirat szerkesztőinek ötlete alapján erről a napról minden évben megemlékezünk a június 10-éhez legközelebbi hétvégén kiállításokkal, előadásokkal, városi sétákkal, publikációkkal. Azért, hogy őrizzük azt a sokféle szépséget, amit a szecessziós mozgalom reánk hagyott Magyarországon és a világon.
Kaposvárt a lehetőségek, a szökőkutak, a virágok és a szecesszió városának is nevezik. Az utóbbin joggal lehetne vitatkozni, mert sok neves szecessziós épületet felmutató város van az országban, s hozzájuk hasonlítva Kaposvár épületei sokkal szerényebb megjelenésűek. A belvárosban szerencsére megmaradtak a 19. században és a 20. század elején megépült középületek, megalkotva a klasszicizmus, az eklektika és a szecesszió bájos ötvözetét. Ezáltal jött létre az egyedi, kedves hangulatú kisváros, ahol már rövid barangolás során is sok rejtett értékre bukkanhatunk, középületeken, lakóházakon. A szecessziós városképi együttes jellegzetes részleteit az Ady Endre utca homlokzatain, a Kontrássy utca lakóházain, a Bajcsy-Zsilinszky és a Dózsa György utca villaépületein láthatjuk.
De ezeken az épületeken kívül is van aktualitása a szecessziónak. Kaposváron élt 1902-től haláláig a magyar szecesszió egyik legnagyobb festője, Rippl-Rónai József. Az általa tervezett Andrássy-ebédlő a kor legszebb szecessziós enteriőrje volt. A kor másik nagy kaposvári születésű művésze Vaszary János, aki a századforduló éveiben szecessziós textilképeket, plakátokat, illusztrációkat készített. Az 1898-ban készült Aranykor című festménye a magyar szecesszió egyik legszebb alkotása, amit beválogattak az 1900-as párizsi világkiállítás anyagába, ahol bronzérmet kapott.
Milyen lehetett a város a századelőn, hogy nézhetett ki Kaposvár? Vajon igaza volt-e Ady Endrének, aki mint még fiatal, ismeretlen váradi újságíró járt Kaposváron Somogyi Károly színtársulatával, s ezt a helyet „poros kisvárosnak” nevezte? A Nagyváradi Naplóban fogalmazott így Thália pongyolában című írásában: „...olyan kellemetlen módon fél város. Nem tudja eldönteni, hogy kisváros maradjon-e, vagy nagyváros legyen. Valószínűleg nagyon sokáig fog még titubálni. Egyelőre egy jelzőre szolgált rá Kaposvár: a legporosabb város." Későbbi látogatása alkalmával, 1909. november 7-én a Korona Szálló vendége volt a már ismert költő. Göndör Ferenc lapszerkesztő szervezte ezt a felolvasóestet, aki Ady első számú kaposvári népszerűsítője volt. Ennek emlékét őrzi a Kisvárosok őszi vasárnapjai című vers. Ez a szálló a békebeli Kaposvár egyik legszebb szecessziós középülete volt, amelyet sajnos az 1960-as években teljesen átalakítottak.
Ady Endre és Rippl-Rónai József itt találkoztak személyesen először. Korábban, 1906-ban már megjelent egy közös kötetük, Hárman címmel. A borítólapot Rippl-Rónai József tervezte a korábban készült Nő kertben (1896) pasztell alapján. A kötet előszavát Ady Endre írta. A könyv szerzői Ady nagyváradi barátai voltak: H. Szederkényi Anikó, Haraszthy Lajos és Göndör Ferenc, a Somogyvármegye című újság szerkesztői.
Gyergyai Albert irodalomtörténész, író, műfordító, a kaposvári főgimnázium egykori diákja Anyám meg a falum című visszaemlékezésében hű képet rajzolt a kis Kaposvárról, amely „város volt” a század elején is.
„…mégiscsak város volt, iskolákkal, kórházzal, és gőzfürdővel, cukrászdával és könyvesboltokkal, honvéd és »közös kaszárnyával«, aszfalttal s kövezett utakkal s korzóval…" Egy kapualjból nézte a belváros utcáin hullámzó tömeget, „…csodálva ezt a tarkaságot, ezt a furcsa társasjátékot, ezt a fölényt, ezt a biztonságot, a szép ruhák, a büszke magamutogatás, a gőg és az alázat, az érdekek és az ösztönök hol látható, hol rejtettebb látványát… Akár egy tágas színpadon, a Fő utca üzleti részén egészen a Templom térig és a Korona utcáig, itt-ott kis álló-szigetekkel a patika, a megyeháza, a könyvesbolt vagy a »bankosok előtt«, színes és népes balettként itt lejtett és csillogott, mosolygott és tornászott testileg-lelkileg egy egész város uralkodó vagy csak uralkodni vágyó, vagy az uralkodókat csak körülrajongó felső rétege…”
A Fő utcától nem messze van az a kis utca – a Kontrássy utca –, ahol már Ady második látogatásának idején szebbnél szebb paloták álltak. Ma is ez a kaposvári szecesszió legszebb utcája. Az utca 2/b számú házában élt Szalay Fruzsina (1864–1926) költő, műfordító, Szalay Károly és Kisfaludy Atala leánya. A ház bizonyára az 1900-as évek elején készült, mert a rajta látható szecessziós jegyek erre utalnak. A domborműveken hullámzó hajú női fejek, virágok, bőségtől duzzadó gyümölcskosarak láthatók. A költőnő ábrándos hangú verse szinte harmonizál a homlokzattal:
„Felettem – ágra rám hajolva lágyan –
A hárs világos árnyat sző.
Ugy érzem, mintha szelid hullámzásban
Folyna felettem az idő.
Hadd folyjon! Eltünését nem kívánom
S nem vágyom visszatartani,
Halkan ölelnek – itt az enyhe árnyon–
A tétlenségnek édes karjai.
Nem zaklat színes képek áradatja,
Szeszélyes álmok serege nem;
Mint a madár, ha szárnyát összehajtja
Szelíden, lassan megpihen szívem"
Dolce Far Niente
Egyedi, álomszerű ornamentikájával, műlakatosmunkájával figyelemre méltó az utcában a 4. számú épület, Betnár Nándor vállalkozó úgynevezett Ádám–Éva háza. Ez a városunk legszebb helyi szecessziós műemléke, de országos viszonylatban is számottevő. A ház 1904-ben épült Himler Dezső budapesti építész tervei szerint, aki a nemzeti jellegű szecessziós építészet jegyében álmodta meg a város legszebb szecessziós épületeit 1904 és1913 között. Tervei szerint készültek ezek a szecessziós épületek: a Korona Szálló a Kossuth téren (átalakítva, ma Kapos Hotel), a Rákóczi tér 4., a Berzsenyi utca 16., a Vidor-palota, a Kontrássy utca 4., 5., 6. számú ház, s valószínűleg a Dózsa György utca 18. számú villa tervezője is ő volt.
De térjünk vissza a Kontrássy utca 4. számú szecessziós műemléképülethez! Talán nem is gondolnánk, hogy két húszéves, épületszobrászatot tanuló fiú készítette a homlokzatát: a nyughatatlan természetű veszprémi Csikász Imre és a kaposvári Borovitz műkőgyáros fia, Borovitz Imre. Együtt tanultak a budapesti Iparművészeti Iskolában, s annak elvégzése után, 1904-ben Csikász hirtelen elhatározással érkezett barátja meghívására a városba. Amikor Kaposvárra jött, életének nehéz időszakát élte. Hiába volt telve tervekkel, elképzelésekkel, pénz híján nem tudott külföldre menni tanulni. Veszprémben elutazása előtt bánatában készített még egy pásztorgyereket ábrázoló szobrot, amelybe beleölte bánatát. Barátai elmondása szerint ez maradt legkedvesebb műve. A városba érkezett Csikász barátja édesapjának, Borovitz Manónak cement- és agyagárugyári vállalkozásán kapott munkát. A cég a Kontrássy utca 4. számú házának épületszobrászati munkáin dolgozott abban az időben.
A két fiatal fiú a homlokzatra a paradicsomi pár szép ívű női aktját tette fel, virágfüzérekkel, halálfejekkel karöltve. A női alakot Csikász mintázta, a férfit Borovitz. Versenyeztek, ki készíti el hamarabb az aktot. A fogadást – és a 25 üveg sört – Csikász Imre nyerte meg, aki 12 óra alatt készítette el a reá eső részt. A pucér pár ábrázolása vihart kavart a városban. Erről Csikász veszprémi barátja, Ribó Zoltán írta: „Nem törődött a kis város prüdériájával, jobban mondva nem is gondol reá, az ambíció fűti, szépet, művészit alkotni... nem is tudja, hogy milyen kavarodást okoz reliefjével, hogy a kaposváriak ívet köröznek, hogy a városi tanács lépjen közbe s vétesse le a falról a »meztelenségeket«.”
Az Ádám–Éva ház az elmúlt száz év során többször került veszélyes állapotba. Az épület önkormányzati és magántulajdonban van, s ez a tény nehezíti a felújítását. 2010-ben az aktokat helyreállították, ami újból aktuális lenne, hogy a pusztulásuk megálljon.
Az épület műlakatosmunkái is a legszebbek közt vannak Kaposváron. Az első világháború előtt a város megbecsült műlakatosmestere, Rózsa Ignác készítette ezeket, aki Jungfer Gyula híres fővárosi műhelyében szerzett gyakorlatot. Olyan technikákat tanult meg, amelyekkel a szecesszió vasművességében kiemelkedő műlakatos-alkotásokat hozott létre. A Kontrássy utca szecessziós házain található erkélyrács, folyosókorlát, kapu a kaposvári szecessziós vasművesség legszebb műlakatosmunkái.
A Csikász–Borovitz-páros 1904–06 között még két kaposvári épületen dolgozott együtt. Ebből egy már teljesen megváltozott: a Kaposvári Segélyszövetkezet székházának stukkóit készítették 1906-ban.
Sajnos az idők során az egész ház külső megjelenését átalakították, ma fel sem ismerhető a bankpalota. Az épület ma a Somogyi Hírlap szerkesztőségének ad otthont. A Fő utcai Kemény-palota domborművén és stukkóján is dolgozott Borovitz Imre – és Csikász Imre is, aki még a barátjánál lakott ebben az időben. A palota Fő utcai oldalán a legendás Marton-cukrászda működött egymás mellett két bejárati ajtóval: külön a nőknek, külön a férfiaknak.
A Kaposvárról indult szobrászművész, Csikász pályája 1906 őszétől már felfelé ívelt. Hornig Károly műpártoló veszprémi püspök támogatásával kijutott Münchenbe, a Művészeti Akadémiára, majd Brüsszelbe, ahol alkotásai már díjat kaptak.1911–1912-ben készült Fiatal lány és Ülő lány című szobrai sikerrel szerepeltek a Műcsarnok tárlatán. A század eleji magyar szobrászat egyik legtöbbet ígérő tehetsége tüdőbaj következtében hunyt el 1914-ben, 29 évesen.
1929-ben az újság beszámolt róla, hogy a városban járt Latzkó Dezső, a veszprémi múzeum igazgatója, és emléktáblával akarta megjelölni azt a helyet, ahonnan a világhírnévre szert tett magyar művész, Csikász Imre pályája elindult. A műemléki értéket jelző emléktáblán tévesen ma 1912 szerepel az épület építési éveként.
Ha sétára indulunk, az utcákat járva sok helyen találkozhatunk a szecesszió apró, finom jegyeivel. Az Ezredév és a Bajcsy-Zsilinszky utcában is kedves női fejek, virágok, indák, állatábrázolások, stilizált természeti formák bukkannak fel. Érdemes benézni a kapualjakba, felfedezni a lépcsőházak korlátjait, monogramos kapuit, a villák színes üvegablakait. Az igényesen elkészített részletek mind-mind egy már letűnt korról mesélnek.
Felhasznált irodalom:
Andrássy Antal: Ady Kaposváron. In: Somogy, 1977. 3. p. 89.
Gyergyai Albert: Anyám meg a falum. Budapest : Szépirodalmi Kiadó. 1972. p. 273
Ribó Zoltán: Csikász Imre veszprémi szobrászművész életrajza, 1884–1914. p. 11. In: Évi jelentés a veszprémvármegyei Múzeum és Múzeumi Könyvtár 1929/30. évi fejlődéséről és év végi állapotáról.
Egy világhírnévre szert tett magyar szobrászművész alkotásai díszítenek több kaposvári házat = Új–Somogy, 1929. június 9. p. 3.
