2020. 11. 29., vasárnap, 09:05
A karácsonyi könyvpiac egyik leginkább keresett sikerregényével állt elő Radosza Sándor író, televíziós riporter, újságíró, aki Kaposváron is többször tartott bemutatót a tehetség és a kézügyesség csiszolásának általa fejlesztett remek játékos eszközéről.
Sok írót, történészt késztetett számadásra, regényírásra a trianoni méltánytalanság 100. évfordulója. Közülük is kitűnik Radosza Sándor Dúlt hitek katedrálisa című könyve. Nem trianoni esszéregény, több annál – erről is kérdeztük az írót.
Valóságos trianoni nagyregényt írt, amely nem fejezetekből, hanem rapszódiákból áll. Miért választotta ezt a formát?
Minden részt másik „célszemély” mesél el egyes szám első személyben, a maga nyelvi stílusában, szóhasználatával. Tartalmaz mágikus leírást, humort, drámai eseményeket, emelkedett és nyegle stíluselemeket, de különös szexuális jeleneteket is. Szomszédos országokba sodródott magyar családok visszafelé megírt családregényeit tartalmazza a könyvem, leleplezi a szocializmust, a román, szlovák, orosz, szerb nacionalizmust, a nyugati hatalmak álszent viselkedését, és emléket állít az igazságtalanul szétszakított magyar nemzetnek, amely tagjait ma is kirekesztik, elnyomják a szomszédos országokban. A sokfelé szakított Magyarország egy-egy családjának életét követem három generáción át. Visszafelé haladunk az időben, 1980-tól 1916-ig lapozhatunk.
Először az unokák lépnek elő a regényében, akik éppen Moszkvában az olimpia idején a hídépítésen dolgoznak, majd az apák életét ismerjük meg, aki harcoltak a világháborúban, aztán Katyn, délvidéki mészárlás, kassai és kolozsvári zsidó-kitelepítések, Don-kanyar, 1956-os forradalom. Megannyi magyar trauma…
Arra akartam rávilágítani, a Jóistentől kapott felhatalmazásunk, hogy mi, magyarok a legnehezebb időket is átvészeljük és feltámadjunk. Egyik kritikusom, Pilhál György újságíró azt írta: alighanem ez a Kárpát-medence 20. századának legátfogóbb regényeposza. Benne van minden: háborúk és békeévek, korok, eszmék, nemzedékek, szerelmek, asszonysorsok, kisebbségi lét és szabadságvágy. Azt hiszem, a legjobb esszencia a regényemről…
Ön a regényében nem ad választ arra kérdésre, élhetünk-e békében Trianon után az Európában bennünket leginkább lélekben meggyalázó, megkárosító nagyhatalmakkal vagy azokkal a szomszédos nemzetekkel, amelyek maguknak hasítottak ki jókora szeletet a magyar földből.
Nem gyűlöletkeltés vagy valamiféle jóvátétel deklarálása volt a célom. Azt szerettem volna bemutatni, hogy a kisebbségi létbe taszított emberek máig tartó küzdelmet vívnak. Sokszor, legtöbbször az anyaország segítsége nélkül. Egy családregényt vízionáltam – modern nemzedékregényt, melynek főszereplőit rendszeresen megpofozta a XX. századot uraló három hit, a kereszténység és a két emberkísérlet: a kommunizmus és a fasizmus.
Minden regénynek sorsa van, hat az írójára is. Önnek mit adott?
Korábban nem tudtam, mifélék a magyarok, aztán kiderült számomra: a nyugat széttépte, a Balkán eltaposta, a kommunizmus pedig kisemmizte, anyagi, szellemi rabságba hajtotta őket. Minden szomszédos országban ott élünk, pedig kitelepítették, elüldözték, bedarálták a magyarokat, és mégis élnek. Trianon olyan a magyaroknak, mint a japánoknak Hirosima, csak Hirosimát mindenki gyászolja, az amerikaiak is fölálltak a szégyenükből, mert be merték vallani gyalázatos tettüket. Trianon végzetéről pedig pont azok nem beszélnek, agyon hallgatják, sőt beérik azzal, hogy a szomszédnépek időnként gyűlölködéssel elüssék a témát. Nekem úgy tűnik, hogy pont azok máig sem akarnak tudni róla, akik okozták.