2020. 05. 21., csütörtök, 01:00
Rónai Attila országosan elismert kaposvári ékszerész-ötvösmester néhány éve a Szent Korona pontos mását készítette el, most alig három hónap alatt a nagyszentmiklósi aranykincs legszebb darabját, a bikafejes ivócsanakot véste-kalapálta, hozta létre szinte teljesen kézimunkával.
Az ötvösmester kérdéseinkre válaszolva elmondta, véleménye szerint az aranytárgyak egy hun-magyar fejedelmi családé lehettek, talán Blédáé (Buda) majd később Ajtonyé, aki a megtalálás területének egykori nagyura, birtokosa volt. A különleges rovásjelekből egyértelműen kiolvasható a „frissülj fel”, aztán a „gyümölcsöd helye” felirat, vagy például több település és nemzetségfő neve. Annyira a sztyeppei hun-magyar fejedelmi ikonok, jellegzetes griffes, indás, lovas díszítmények vannak az egyes darabokon, hogy szerinte kétszáz éve parttalan a műtörténészi vita zajlik.
– A kincs magyar, vagyis az osztrákoknak vissza kell adniuk. Évtizedek óta foglalkoztat a kincs története, a készítés közben az 1000 éves elődöm bőrébe bújtam. Igazi mester volt. A most elkészült bikafejes edényke magassága 10,6 centiméter, hossza 12,2 centiméter, súlya 283 gramm, űrtartalma 2 deciliter. Kettő van belőle a 23 darabos műkincsegyüttesben.
A nagyszentmiklósi aranykincs „életét” amúgy a pletyka mentette meg. Ha a falu nem „suttog”, ma talán meg sem lenne a legnagyobb jelentőségű magyar régészeti aranylelet. Egy szerb gazda ásta elő jó kétszázhúsz éve, 1799 júliusában a Temes megyei Nagyszentmiklós határában lévő szőlőjében. Elkezdődött a széthordás, az arany tördelése, beolvasztása, mígnem az elöljárók fülébe jutott, hogy mit lelt a földben a parasztember. A készlet eredetileg ennél bővebb volt, de több eleme eltűnt, beolvasztották, még a Bécsi Nemzeti Múzeumba kerülése során is loptak el belőle. Végül a gazda kártérítést kapott, a pénzből házat épített. Gondoljunk csak bele, ma az arany grammja 16 000 forint (ezt szorozzuk be 10 000 grammal), ám egy ilyen történelmi ékszerért ennek akár a százszorosát is megadják a gyűjtők a feketepiacon. Akkoriban még nem létezett a Magyar Nemzeti Múzeum, és hazánk közjogi helyzete miatt vitték Bécsbe az aranyedényeket. Trianon után pedig Nagyszentmiklóst Romániának ítélték, így a műkincsek – ahogyan azt szélsőséges román történészek követelték – akár csúfondárosan Bukarestben is kiköthettek volna…
– Az adta az ötletet az elkészítéshez, hogy a szegedi múzeum tulajdonában lévő replika galvanoplasztikai eljárással készült, szép, hiteles, de nem kézimunka – mondta Rónai Attila. – Megcsináltam én már a Szent Koronát is, bejárta a nagyvilágot, sokszor filmkelléknek is kikérik. Száz éve még 106 „fehérékszerész” volt, ma egy kezemen meg tudnám számolni, aki a műkincsmásolat készítéséhez, restauráláshoz, drágakő beépítéshez, különleges foglalatokhoz, domborításokhoz ért. Sokan szeretnék látni a Magyarországon kívül rekedt műkincseket, mégpedig ötvösi kézimunkával elkészítve, akár egy állandó kiállításon, de nincs igazán zászlóvivője a gondolatnak. Kihal a szakma, ez csattanós válasz lehetett volna…
| Évszázadonként egyszer láthatjuk, pedig a miénk |
| Magyarországon mindössze kétszer járt az eredeti kincs, először 1884-ben állították ki, majd a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évfordulóján, 2002-ben volt ismét látható Budapesten. A legtöbb helyen a szegedi Móra múzeum hitelesnek elfogadott galvanoplasztikai másolatát mutatják be. A 2018-as kiállításon felettébb óvatos módon azt még a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatója is elismerte, hogy a sok milliárdért visszavásárolt Seuso-kincsekkel összehasonlítva kultúrtörténeti szempontból a nagyszentmiklósi aranykincsek talán még értékesebbek is az ezüsttárgyaknál. |
